Vigyázz rám by Senna Rowen Snape

Vigyázz rám by Senna Rowen Snape

Cím: Vigyázz rám
Kategória: Anime, Naruto
Műfaj: Romantikus, Dráma
Szereplők: Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Figyelmeztetések: Shounen-ai
Fejezetszám: 1 - Befejezett: igen - Korhatár: R-12

Ismertető:

Sasuke és Naruto. Egy réges-régen köttetett ígéret... Egy elfelejtett ajándék és egy átírt dalszöveg.

„Egy zöld kis rét hány titkot rejt,

míg gyermek szívük nem felejt;

nem tudták még, csak tették a jót,

s kerültek minden tiltó szót…”

~ Visszaemlékezés:
Egy nyári délutánon történt úgy 12 évvel ezelőtt. Két fiú játszott egy nagy réten, ami telis-tele voltak gyönyörű virágokkal. A fekete és a szőke fiú körbe-körbe futottak, és nevetgéltek. Mindkettejük arra gondolt, hogy bárcsak örökké tartana az a nap. Ám sajnos a Nap egyszer lenyugszik. Már sötétedett.
- Muszáj menned? – kérdezte szomorúan a szőke.
- Sajnos igen, mert az anyukám haragszik, ha nem érek haza időben – válaszolt a fekete, majd elővett valamit a zsebéből. – Mostantól a feleségem vagy – húzta a szőke ujjára a gyűrűt. A szőke kérdő tekintetére folytatta. – Anyukám azt mondta, hogy ha valaki a feleségem lesz, azt örökké szeretni fogom, és mindig együtt leszünk. Majd ha nagyobb leszek, és lesz pénzem, kapsz egy igazit is. De az nekem most túl drága.
A szőke fiúnak könnyek szöktek a szemébe.
- Ne sírj, Naruto. Attól, hogy most haza kell mennem, az nem jelenti azt, hogy többet nem találkozunk.
- Tényleg?
- Persze – hajolt közelebb Sasuke a szőkéhez, majd egy puszit nyomott az ajkaira. A szőke belepirult. – A nagyok így csinálják – pirult el Sasuke is.
- Sasuke…?
- Semmi baj. Megígérem, hogy mindig melletted leszek, és örökké szeretni foglak – indult el a fekete hazafelé.
- Majd találkozunk! – ordított boldogan a szőke Sasuke távolodó alakja után pillantva.
~ Visszaemlékezés vége

„Az egyik indult, útra kelt,

egy igaz szív, sosem felejt,

fejet ő már máshol hajt,

ha szíve még meg is maradt…”

3 és fél év telt el, mióta a két fiú utoljára találkozott. Most mégis itt állnak egymással szemben. A szőke választ keres, a fekete menekül.
- Miért, Sasuke? Miért hagytál itt? – kérdezte keserűen Naruto.
- Nem voltál benne a jövőképemben, ahogy Konoha sem – válaszolt Sasuke.
- Csak szólnod kellett volna, és mindent otthagyok! – lábadt könnybe Naruto szeme. – Csak két szó: „Gyere velem”! Nehéz lett volna?
- Nem engedtél volna el…
- Fenébe is, Sasuke! Megértettem, hogy nem akarsz visszajönni! Én csak azt nem értem, hogy miért nem szóltál, hogy menjek veled, pedig tudod jól, hogy szükségem van rád! – tört ki a fájdalom Narutóból.
- Nem kérhettem, hogy hagyj mindent magad mögött. A barátaidat, az otthonodat…
- Nem kérhetted – sziszegett Naruto. – Te ezerszer fontosabb vagy nekem bármi másnál! – szorította ökölbe a kezét a szőke. Sasuke lesütötte a szemeit.
- Megígérted – suttogta Naruto, de a fekete így is meghallotta. Sasuke megremegett a felszínre tört emlékek miatt. Naruto könnyeibe fulladva elordította magát.
- Azt ígérted, hogy sohasem hagysz magamra!!!

„Eltelt sok év, s elfeledték,

a szívük mély, igaz hitét;

tudták, hogy az az egy nap szent,

s hogy ez még sokat jelent…”

- Naruto…
- Nekem többet jelentett az az ígéret, bármi másnál!
- El fogsz felejteni, Naruto. Csak egy kis idő kell – szólt Sasuke.
- De én nem tudnálak elfelejteni, nem is akarlak, és nem is foglak. Örökké a szívembe zártalak! – szólt Naruto, majd mivel a fekete nem szólalt meg, folytatta.
- Vártam rád… Hogy visszajössz hozzám. Értem. Hogy újra veled lehessek. De te nem jöttél… S ezzel megszegted az ígéreted! – zokogott Naruto.
- Sajnálom, Naruto – suttogta az Uchiha.
- Dehogy sajnálod! Ha sajnálnád, akkor nem tetted volna ezt velem! Én… csak veled akartam lenni… Emlékszel erre? – dobott oda Naruto a feketének egy kis csomagot. Sasuke kibontotta, majd könnybe lábadt a szeme.
- Ez… A gyűrű amit kiskoromban adtam neked – szólt rekedten a fekete.
- Emlékszel mit mondtál? Én hittem neked és bíztam benned…

„Azt mondtad, jól vigyázol rám,

elhittem, mégis itt hagytál;

már régen nem vigyázol rám…”

- Sosem voltam olyan boldog, mint akkor – szólt Naruto könnyes szemmel.
- Nem hittem, hogy még megvan – törtek utat Sasuke könnyei a fiú sápadt arcán.
- Életem legfontosabb emléke fűződik ahhoz a gyűrűhöz. Sosem válnék meg tőle. De te… elfelejtetted azt a napot. Én rögtön megismertelek az akadémián. – szólt Naruto.
- Tévedsz. Nem felejtettem el. Az igazi gyűrű is megvan már.
- Mi?
- Életem legszebb napja volt, amikor feleségül vettelek.
- Ha emlékeztél, akkor miért…? A fenébe is, teme!
- Azt hittem, te elfelejtetted – szólt keserűen Sasuke.
- Még mindig szeretlek, ahogy akkor is. Pont ezért akartam veled menni. Te vagy a legfontosabb számomra – lágyult el Naruto hangja.
- Naruto…
- Miért nem mondtad el? Idióta – hunyta be Naruto a szemét.
- Naruto? Tudom, hogy már elkéstem vele, de… Meg tudsz nekem bocsájtani? – lágyult el Sasuke hangja is.
- Hogy?
- Bocsáss meg, és… gyere velem – szólt Sasuke.
- Mi?
- Én is szeretlek, Naruto. Azóta szeretlek, amióta csak találkoztunk. Ne haragudj! Nem is mertem azt hinni, hogy emlékszel arra a napra. Próbáltam túltenni magam rajta, hogy azzal az egy nappal kell beérnem, és ezért…
- Hagyd abba – indult el Naruto a fekete felé. – Hallod magad? Ez nem vall rád, teme.

„Azt mondtad, bújj közel hozzám,

nem érhet semmi, itt vagy már;

túl régen nem vigyázol rám…”

- Tudom… De nem akarlak még egyszer elveszíteni.
- Sasuke - érintette össze Naruto a homlokukat. – Sosem fogsz elveszíteni. Csak ha el akarsz veszíteni.
- Az soha nem fog megtörténni – hunyta be Sasuke a szemeit, majd ajka megindult a szőke ajkai felé. Forró csókot váltottak.
- Remélem is…
- Új ígéretet teszek – kezdte Sasuke.
- Semmi szükség rá. Teljesen megfelel az az ígéret, amit régen tettél – vágott közbe Naruto. – Csak…
- Ezentúl tartsam be – fejezte be Sasuke.
- Valahogy úgy – szólt Naruto, és hosszú ideje először, végre, őszintén elmosolyodott. – Induljunk.
- Mégis hová?
- Mit számít, ha veled lehetek? – fogta meg Naruto szerelme kezét, majd mosolyogva elindultak az erdő felé, amivel talán egy boldogabb élet kezdődik el mindkettejüknek. Együtt, ígérettel, szerelemmel; és reménnyel, hogy többé nem kell elválniuk.

„Azt mondtad, jól vigyázol rám,

elhittem, s újra itt vagy már;

mostantól a Nap mosolyog rám…”

„Azt mondtad, bújj közel hozzám,

karjaid átölelnek már;

nem félek, mert vigyázol rám…”