Sasuto Rasori I. #9 - Újra küldetésen!

Kilencedik fejezet - Újra küldetésen!

Reggel Naruto hamar felébredt, és elment bevásárolni. De mielőtt elment, hagyott egy cetlit az ágy mellett.

„Elmentem bevásárolni! Majd jövök! Szeretlek!

Naruto”

Miután Sasuke is felébredt, rögtön észrevette a cetlit.

– Hm – csak ennyit mondott, majd visszadőlt az ágyra. – Orochimaru halott… Itt vagyok Narutóval, akit mindennél jobban szeretek. Lefogadom, hogy miután észrevettem, hogy Orochimaru nem halt meg, hanem bennem volt, és elhagytam a Henit, igencsak bedühödtek rám Karinék. De szerencsére Orochimarunak szüksége volt rám, így megbocsájtott, amiért magamba zártam… Szerintem Karinék keresnek engem… És ha megtalálnak, Narutónak baja is eshet – töprengett Sasuke. – És Naruto még csak nem is tud a veszélyről. Valamit tennem kell. Nem hagyhatom, hogy Narutónak baja essen… Valamit ki kell találnom! – gondolta Sasuke, majd ajtónyílásra lett figyelmes. Sasuke felállt, majd felöltözött. Kiment a konyhába, ahogy a szőke épp a vásárolt cuccot pakolta a helyükre.

– Jó reggelt – búgta Sasuke. Naruto megfordul a hangra.

– Neked is – mosolygott a szőke.

– Nem… Abba belehalnék – gondolta Sasuke a csillogó kék szemekbe nézve. – Belehalnék, ha baja esne – gondolta, majd odament Narutóhoz, és megölelte. Jó szorosan.

– Sasuke? Valami baj van? Olyan… Furcsa vagy – szólt a szőke.

– Nem… Semmi… Csak… szeretlek, Naruto…

– Én is szeretlek – szólt a szöszi, majd kibontakozott az ölelésből. Aztán megcsókolta a feketét. Sasuke visszacsókolt, majd öntött egy kis teát, amit a szőke még reggel csinált.

– Miért keltél olyan korán? – kérdezte a fekete.

– Csak úgy… nem voltam álmos. - Sasuke vállat vont. – Hazudik – könyvelte el magában és igaza volt. Narutónak rémálma volt. Mégpedig nem is akármilyen. Naruto csak mosolygott egyet.

– Tényleg! A boltba menet találkoztam Kakashi-senseijel, és mondta, hogy lenne számunkra egy küldetés – vetette fel a rókavigyorát.

– Igen?

– Hármunknak… Mint régen.

– Milyen küldetés? – kortyolt a teájából.

– Azt nem tudom, de majd meglátjuk. Tízre kell a Hokage iroda előtt lenni.

– Rendben… – tette le a csészét, majd megcsókolta Narutót. – Addig még van időnk… Menjünk sétálni.

– Sétálni? Rendben – nevetett a szőke. Kimentek a parkba, majd a partra is. Aztán hazamentek, és indultak is küldetésre. Az iroda felé menet Sasuke folyton azon gondolkozott, hogy mit tegyen.

– Te jó ég… Tennem kel valamit. Gondolkozz Sasuke! De mégis mit? Ha likvidálnám őket… De ahhoz el kell hagynom Konohát. Aztán már nem biztos, hogy vissza fognak fogadni, és abba Naruto is belerokkanna. Talán ha elmondanám neki… Nem! Azzal csak felidegesíteném – töprengett Sasuke.

– Sasu? Jól vagy? – kérdezte aggódóan a szőke.

– Mi? Persze… csak elgondolkoztam.

– Végre itt vagytok! – rohant oda Sakura.

– Üdv! – köszöntek a fiúk. – Ha velünk jössz, akkor a Hokage feladatokat ki látja el?

– Megpróbáltam, de nem lehet, így csak ketten mentek – szomorodott el Sakura.

– Sebaj… Majd legközelebb – mosolygott Naruto. Az elmúlt idő alatt Naruto szeretete egyre nőtt a rózsaszínhajú iránt. De kizárólag testvéri alapon.

– Igen… Majd máskor… – bólogatott a lány. – A feladat annyi lenne, hogy egy tekercset kell elvinni Sunába. Temariék is eljönnének érte, de Ők most épp küldetésen vannak.

– De jó! Akkor találkozunk Gaarával! – örült Naruto.

– Ja… – szólt Sasuke kicsit sem boldogan. Érezte, hogy nem lesz jó vége. Vajon igaza van, vagy csak a féltékenység miatt gondolja így?

– Akkor menjetek. Itt a tekercs – adta oda a tekercset Sakura. – és vigyázzatok magatokra!

– Meglesz! – szóltak, és elindultak.

– Suna legalább 6 napi járásra van – szólt Naruto. – Elég hosszú…

– Gondolod? – húzta mosolyra a száját Sasuke. – Mert nekem van egy ötletem – szólt.

– Tényleg? – vidult fel a szőke. – És mi?

– Úgy fél óra alatt ott lennénk – szólt Sasuke.

– Naa… Sasuke… Mondd már! – könyörgött a szöszi boci szemekkel. Sasuke örömmel nyugtázta magában, hogy szeretett dobéja aranyossági szintje a következőre lépett.

– Shunshin no Jutsuval.

– Tiltott Jutsu? – húzta el a száját Naruto.

– Ugyan… De ahhoz ölbe kell, hogy vegyelek – mondta Sasuke perverz mosollyal az arcán. Naruto kicsit piros lett, majd bólintott.

– Rendben – mosolygott zavartan. Sasukénak nem kellett kétszer mondani. Felkapta Narutót, és kézjeleket formálva szélsebesen haladt Suna felé. Úgy húsz perc múlva elérték Suna kapuját. Sasuke letette Narutót.

– Nahát! Ez még fél óra sem volt – vigyorgott a szöszi.

– Igaz, de a karom azért megérezte…

– Oi! Csak nem nehéz vagyok? – mosolygott Naruto.

– Kicsit… De túlélem… Inkább menjünk – szólt Sasuke és elindult a Kazekagéhoz, aki történetesen Gaara. – Aggódom… Azért jöttünk Shunshin no Jutsuval, hogy Karinék nehogy ránk találjanak. De hazafelé… már nincs elég csakrám a jutsuhoz… Remélem minden rendben lesz – gondolta Sasuke, majd elérték a kaput.

– De régen voltam itt! – vigyorgott Naruto, majd észrevette Gaarát, aki épp az ablakból integetett. Naruto visszaintegetett, majd Gaara intett, hogy menjenek be. A két fiú így is tett.

– Üdv, Naruto! – ölelte meg a Kazekage a szőkét. – Üdv neked is – szólt Gaara kicsit sem kedvesen.

– Gaara?

– Elnézést… Csak… még mindig nem hiszem el – húzta össze a szemöldökét Sasukéra nézve. Majd visszafordult Narutóhoz. – Hallottam, hogy mi történt Konohában… Sajnálom.

– Ugyan… Túléltem, mert ott volt Sasuke – szólt a szőke mosolyogva, majd belekarolt a tőle nem messze álló feketébe.

– Értem… Meddig maradtok?

– Nem is tudom… Sasuke?

– Ahogy gondolod…

– Vajon mi baja van? – gondolta, majd bólintott. – Akkor még maradunk egy kicsit… Tényleg! Itt a tekercs! – adta oda a tekercset. Gaara elvette.

– Most van nagyvásár… Nézzetek szét. Nekem még van egy kis dolgom… – mondta Gaara. Narutónak mondani sem kellett. Kiment az erkélyre, ahonnan be lehetett látni fél Sunát. – Nahát! – ámuldozott. Gaara odament Sasukéhoz, és odasúgta neki.

– Ha valami olyat mersz tenni, amivel megbántod Narutót, kitekerem a nyakad – súgta Gaara.

– Ne aggódj… Jobban szeretem, mint bárki mást – szólt Sasuke mogorván.

– Akkor ahhoz is tartsd magad. – szólt Gaara majd elindult az ajtó felé. Még visszanézett, aztán elment.

– De egy pöffeszkedő alak… Mintha bármi köze is lenne hozzá – gondolta Sasuke morogva.

– Sasu!! Ugye megnézzük? – rohant be a szőke.

– Persze – lágyult el a fekete tekintete a szöszi láttán. – Menjünk – mosolygott. Körbenéztek mindent. Sasuke nem látszott boldognak, azonban Naruto annál inkább.

– Sasuke… Tudom, hogy van valami. Látom rajtad – szólt a szőke… – Miért nem mondod el?

– Nincs semmi baj Naruto… Csak nem aludtam jól – hazudta. Naruto felhúzta a szemöldökét.

– Ha te mondod… De… Ugye tudod, hogy rám mindenben számíthatsz? – kérdezte Naruto szeretettel, és szerelemmel a szemeiben.

– Tudom – szólt Sasuke, majd megölelte a szöszit. – Mehetünk?

– Aha, csak még elköszönök Gaarától.

– Jó – szólt Sasuke.

– Nem kedveled Gaarát, igaz? – szólt Naruto.

– Dehogyis… csak…

– Látom. Ugyan… A légynek sem árt.

– Tudom, csak… nem bízom benne.

– Megértem… De már megváltozott, ne aggódj…

– Nem aggódok – mosolygott Sasuke. – Nagyon is aggódok… De nem csak emiatt – gondolta. Miután elbúcsúztak, elindultak. Sasuke elmagyarázta a szöszinek, hogy miért nem mehetnek úgy haza ahogy jöttek. De Karinékról hallgatott. Még annyira futotta a fekete csakrájából, hogy a fele utat megtegyék Shunshin no Jutsuval. Sasuke nagyon aggódott, és ezt Naruto is észrevette. De nem szólt. Már fél napja mentek. Estére kerestek egy barlangot. Sasuke csinált tüzet, majd Naruto Sasuke ölébe bújt.

– Miért nem mondod el hogy mi bánt? Hát ennyire nem bízol bennem Sasuke? – gondolta Naruto szomorúan, majd elaludt. Sasuke észrevette Naruto szomorú arcát.

– Döntöttem… Sajnálom Naruto, de nincs más út. Muszáj. Kérlek, ne haragudj – szólt Sasuke halkan, majd letette a szőkét, és megcsókolta.

– Sasu…ke – mosolygott a szőke álmában, és viszonozta a csókot. Sasuke szemeiben szomorú könnycseppek jelentek meg.

– Tudnod kell Naruto, hogy jobban szeretlek a saját életemnél… De meg kell tennem. Érted… Értünk – suttogta a fekete, majd elhagyta a barlangot. Elindult az erdőbe. Hátrahagyva az alvó szőkét, aki még mit sem sejt.

– Visszajövök – búgta könnyei közt a fekete. Csak sétált az erdőben. Könnyei egyre nehezebben akartak eltűnni. Felnézett az égre.

– Usoratonkachi… Sajnálom – szólt, majd eltűnt az erdőben.