Veszteség nélkül #3 - Menni, vagy maradni?

Harmadik fejezet - Menni, vagy maradni?

Harry kinyitotta a reteszt és egy időnyerőt pillantott meg benne. Fogalma sem volt róla, hogy Dumbledore-nak is van egy. Ismerte már valamennyire a szerkezetet Hermione jóvoltából, ám tudta azt is, hogy többféle létezik és mind más és más tulajdonsággal rendelkezik. 

- Professzor, mégis mire gondolt ezzel? - vette kézbe Harry a mágikus tárgyat, Dumbledore portréja felé fordulva.

- Tudod, hogy miben áll a csodája, nem igaz? - mosolygott Albus. - Ezzel képes lehetsz arra, hogy megmentsd, ami elveszett.

- Perselusra gondol, Uram? De... - simította végig Harry a függőt - mégis hogyan használhatnám? Ha úgy is döntenék, hogy visszamegyek, mikorra menjek? Megmenthetném? Vagy menjek még visszább, mikor még fiatal volt és a Roxfortba járt? Mi van, ha nem tudok visszajönni? - Ezernyi kérdés merült fel Harryben, aminek hangot is adott. Talán megmenthetné őt. Megmenthetné Voldemorttól és Naginitől, sőt, talán mást is megmenthetne, ha előbb pusztítja el a Horcruxokat.

- Nem, Harry. Eszedbe ne jusson. - Albus megigazította az orrán a szemüveget. - Nem menthetsz meg mindenkit. Nem avatkozhatsz annyira közbe, hogy az hatással legyen a történtekre, mert az idő és a sors úgyis revansot vesz. Annak fényében adom oda neked ezt a találmányt, hogy a saját boldogságodat hozod el vele, nem azért, hogy megint hőst játssz.

- De, Professzor - kezdte volna Harry, de Albus közbevágott. 

- Nem változtathatod meg teljesen a múltat. 

- Hogy értette, hogy az idő és a sors úgyis revansot vesz? - kérdezte Harry.

- Úgy, kedves fiam, hogy ha megmentesz egy személyt, valószínűleg egy másik fog meghalni helyette. Ráadásul ugyanúgy a közvetlen közeledből.

- Professzor, úgy beszél, mintha már megtapasztalta volna egyszer - szólt Harry, bár a végét csak suttogva mondta. - Ariana! - hasított belé a felismerés.

- Sohasem mondtam, hogy nem hibáztam, Harry. - Albus visszaült a székbe a portrén. - De igyekszem úgy alakítani a dolgokat, hogy a saját hibáim ne üssenek vissza a diákjaimon, ha nem muszáj. De ez most nem idevaló téma. Harry, gondold végig, hogy mit adnál fel Perselusért. Mi az, amit megtennél azért, hogy ő is és te is boldogok legyetek. Ezt tudom válaszolni az előbbi kérdéseidre.

- Úgy érti, hogy menjek, vagy maradjak?

- És azt is, hogy milyen messzire mennél, ha mégis úgy döntenél, hogy megpróbálod.

Harry úgy érezte, hogy ismét feladta neki Dumbledore a leckét. Tudta, hogy miről beszél neki a Professzor, tudta mit akar, csak azt nem, hogy mit kellene tennie.

- Gondold végig ezt alaposan, Harry. Azt viszont tudnod kell, hogy nincs lehetőség a visszatérésre, csak ha végigéled a köztes időt - figyelmeztette Dumbledore Harryt.

- Mármint, ha 25 évre mennék vissza, akkor ott ragadok és végig kell élnem megint azokat az éveket? - kérdezte Harry.

- Pontosan. De neked nem kellene, csak... lássuk csak...  Perselus 1975-ben volt negyedéves a Roxfortban. Most 1999 van.  De, nagyjából 25 évet. - Dumbledore Harryre pillantott. - Pontosan tudtad hány év kellene - mosolygott.

- Ha olyan régre mennék is vissza, akkor annyira kellene, hogy ne legyen olyan sok a különbség. De segíteni is akarok neki, így nem lenne jó, ha az ötödéve után ismerkednénk meg.

- Harry, neked eszedbe se jutott, hogy csak pár évet ugorj vissza, igaz? - kérdezte Dumbledore szomorkás arccal.

- Nem, tényleg nem - sóhajtotta Harry. - Ha így áll a helyzet és nem menthetem meg, akkor annyi időt akarok vele tölteni, amennyi csak lehetséges.

- Ennyire rossz a helyzet ebben a korban? - kérdezte Dumbledore.

- Nincs maradásom, Professzor. Semmim sem maradt. Se a háború, se a barátaim, még az iskolát is befejezem idén.

- A háború? - húzta fel a szemöldökét a Professzor.

- Ne értsen félre, örülök, hogy vége. Hogy győztünk - kezdte Harry. - De olyan, mintha elvették volna az életemet. Én ennek éltem, Professzor. A háborúnak. Hogy véget vessek neki. Most, hogy elmúlt, a barátaim is a saját életüket élik, fogalmam sincs mihez kezdjek.

- Úgy gondolod jobb, ha minél messzebb mész és Perselussal folytatod az életed? - kérdezte Dumbledore.

- Azt hiszem, hogy ez maradt - bólintott a fiú.

- Akkor támogatni foglak, fiam. Minden erőmmel.

A beszélgetést követő napok egyre hosszabbak lettek Harry számára. Tudta, hogy mennie kell, hiszen ha arra gondol, hogy megismerheti a fiatal Perselust és a rajongásig szeretheti, a szíve felforrósodik. De mi legyen a barátaival? Hermione és Ron mit szólnak majd? Hiszen nem mehet el szó nélkül, azt tudta. De hogyan mondja el nekik? Hogyan búcsúzzon el tőlük úgy, hogy többé nem látják egymást?

- Harry - szólongatta a fiút már huszadjára Hermione. - Harry!

- Figyelek, Mio - szólt Harry.

- Nem, nem figyelsz. Közelednek a RAVASZ vizsgáink és fogalmam sincs, hol jársz! - mondta rosszallóan Hermione.

- Nézd, ennek semmi értelme. A Bájitaltant kivéve majdnem az összes tárgyból tudom az anyagot.

- Ez az, hogy csak majdnem! Harry, szükséged van a RAVASZ-ra, hogy bármerre is elhelyezkedj a varázsvilágban. Ha auror akarsz lenni-

- Nem leszek auror. - Hermione meglepődött.

- És mióta?

- Amióta annyi embert vesztettem el magam körül, hogy megszámolni sem tudom - közölte a kész tényt a fiú. - És amúgy sem lesz rá szükség.

- Harry, furcsán viselkedsz mostanában. Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? - Hermione leült Harry mellé és átkarolta.

- Igen, tudom - sóhajtott Harry. - Beszélnem kell veletek Ronnal. Valamiről, ami fontos, amit már eldöntöttem és sok közötök van hozzá.

- Harry, megijesztesz. Biztos minden rendben?

- Azt hiszem - bólintott Harry. 

Ron, Hermione és Harry lent ültek a Griffendél körletében. A lány és a vörös fiú tűkön ült, hiszen azért vannak itt, mert Harry valami fontosat akar mondani nekik. Tudták, hogy bármi is az, amit a fiú eldöntött, csak segíteni fog. Nem bírták már a tehetetlenséget, de mindenképpen segíteni akartak Harryn.

- Szóval... Tudjátok, hogy mennyire megváltozott a látásmódom Piton Professzorról. És azt is, hogy Sokat beszélgettünk Dumbledore Professzorral, miután visszajött. Nos... Kaptam tőle egy Időnyerőt - mondta Harry.

- Egy olyat, mint amit én kaptam McGalagonytól? - kérdezte Hermione.

- Hasonlót. Annyi a különbség, hogy ezzel akár 40 évre is vissza lehet menni. - Harry folytatta. - Ha 24 évet visszamennék, pont abban az időben lennék, ahol Perselus és a szüleim Roxforti diákok.

- De Harry, ez nagyon sok idő. - Hermione gyors eszmefuttatást végzett. - Lehet, hogy ennyi évet visszaforgatva vissza se-

- Vissza se fogok jönni, így van. 

Csend honolt. Csak az óra kattogását lehetett hallani.

- Végig fogod élni azokat az éveket Pitonnal? - kérdezte Ron. - Más lehetőség nem igen van.

- Pontosan - bólintott Harry.

- Harry, ez nem ilyen egyszerű - csóválta a fejét Hermione.

- Semmi sem egyszerű, 'Mione - vágta rá Harry.

- Abba bele sem gondolsz, hogy bizonyos tényezők lerombolhatják a tervedet? - kérdezte Hermione.

- Mire gondolsz? - kérdezte Ron.

- Az időutazás nem a legegyszerűbb dolog. Millió tényezője van. Mi van, ha megváltoztatsz valamit a múltban? 

- Piton kedvesebb lesz - szólt Ron.

- Nem! - kiáltott Hermione. - Ne haragudjatok. Nem erre céloztam - váltott normális hangnembe a lány. - Harry, mi lesz, ha Perselus nem akar majd veled barátkozni a múltban? Mi lesz, ha nem akar téged? Belegondoltál abba, hogy akkor is ott ragadsz majd, ha nem minden úgy alakul, ahogy szeretnéd? Ha szomorúbb leszel ott, mint itt valaha is? - kérdezte Hermione a könnyeivel küszködve. - Ne érts félre, szeretünk és szeretnénk, ha boldog lennél. Ha ezt épp így, azt se bánom, bár fáj, hogy itt kell hagyj minket. De kérlek gondold ezeket végig rendesen - szipogta a lány. - Nem akarom, hogy még több fájdalom legyen.

Harry megenyhült, majd odament és megölelte a lányt. Erre a mozdulatra Hermione elsírta magát. 

- Tudom, hogy nem a legbiztonságosabb, de kérlek értsétek meg, hogy itt engem csak a magány vár. Szükségem van Perselusra és ez jelen helyzetben másképp nem megy. - Harry kisimított egy tincset Hermione szemeiből. - Ti itt vagytok egymásnak és mindig itt is lesztek. De rám más sors vár.  Perselus. 

- És mi lesz Ginnyvel? - kérdezte Ron. - Azt hittem jól megvagytok.

- Semmi bajom Ginnyvel, Ron. De sajnos nem tudja kezelni a jelenlegi állapotom és azt ahogyan viselkedem. Ezért nem ő a hibás, de el kell fogadnunk a tényt, hogy nem vagyok egy egyszerű eset. És Ginny többet érdemel ennél - mondta Harry. - Sokkal többet. Ahogy ti is.

- Harry, ha úgy döntesz, hogy tényleg ezt választod... Mi veled vagyunk, és segíteni fogunk - mondta Ron.

- Így van - szipogta Hermione. - Ránk mindig számíthatsz, Harry. 

Harry meghatódva állt a barátai előtt és csak egyetlen szót tudott kinyögni.

- Köszönöm.