Sasuto Rasori I. #1 - Az ítélet

Első fejezet - Az ítélet

Ártatlanság. Hiába bizonygatjuk, hogy ártatlanok vagyunk, ha egy felsőbb hatalom bűnösnek könyvel el minket. Vannak, akik kitartóan állják a megpróbáltatást, de vannak, akik belefáradnak, és beletörődnek a „sorsukba”. Főleg akkor, ha mindez egy olyan faluban történik, ahol gyűlölettel néznek ránk, már gyermekkorunk óta. Az ember ilyenkor eltűnődik azon, hogy mit kellett volna másként csinálnia. De az időt nem lehet visszaforgatni. Jobb híján, az ember ezután azokat eleveníti fel magában, amik a legmélyebb nyomot hagyták a szívében. Hogy kit szeretne még látni, és kinek lenne még mondanivalója. Ezek a gondolatok jellemzik az elítélt embert, legyen az fiatal, vagy felnőtt.

A 16 éves Naruto Uzumaki, a pecséttel körülvett cellájában gubbasztott, és próbálta végiggondolni mindazt, amit az elmúlt 16 évből fel tudott eleveníteni. Gondolatai azonban mindig egy fiatal, fekete hajú fiúra ugrottak vissza. Nagyokat sóhajtott, lehajtotta bánatos arcát, s lehunyt szemmel elmélkedett tovább.

A Hokage hivatal tanácsterme előtt hatalmas tömeg gyűlt össze. Mindenki a másik hangját próbálta túlharsogni. Tsunade dühtől eltorzult arccal dobogott az asztalon, és próbálta felfogni a pár perccel ezelőtt elhangzottakat. A tárgyalások éppen Naruto Uzumaki, 16 éves konohai Chuunin perét tárgyalták. A Hokage elszántan védte szeretett nindzsáját, de a tanácsra nem tudott hatni. Próbált megfelelő érvekkel előállni, de a tanács mégis meghozta a végső, lehető legsúlyosabb ítéletét.

Hogy mi volt a vád? Naruto, a Kyuubi uralma alatt, meggyilkolt néhány konohai shinobit, és többet súlyosan megsebesített. Naruto ugyan nem volt tudatánál, de ezt a tényt a tanács nem tekintette enyhítő körülménynek. Állításuk szerint, ez bármikor megtörténhet újra, és így veszélyes a falura, illetve annak lakóira.

Tsunade kisöpört egy tincset a szemeiből és így láthatóvá vált azoknak vörösre sírt mivolta. Nem tudta, mi lesz a tárgyalás kimenetele, de mindent megtett, hogy enyhítse a büntetést.

– Ezt nem tehetik – kezdte idegesen. – Ő nem gyilkos! Hogy lehetnek ennyire érzéketlenek? Egy fiatal, és olyan nindzsáról van szó, aki már számtalan helyzetben megállta a helyét. Többször megmentett már minket, és sokat köszönhetünk neki – sorolta érveit a Hokage, majd amikor nem látott semmi változást a tanács elhatározásán, elordította magát – Megtagadom az ítéletet! Ezt egyszerűen nem tehetik! – Tsunade szemei vörösre duzzadtak a sok sírástól.

– Ebben nem ön dönt, Hokage-sama – szólt a Tanácsfő nemes egyszerűséggel.

– De…

– Semmi de. Az Uzumaki fiú veszélyes egész Konohára nézve, magát pedig elvakítják az érzelmei. Az ön döntése nem a leghelyénvalóbb, ha erről a fiúról van szó. Ez a legjobb, amit tehetünk. Mindenki érdekében – szólt a Tanácsfő, belevágva a Hokage szavaiba. – Az ítélet végleges.

– Na de – kezdte volna Tsunade, de a tanácstagok felálltak, és elhagyták a termet, meg sem hallgatva Tsunadét. A Hokage ettől még jobban sírva fakadt, majd kirohant ő is, és az irodája felé vette az irányt. Ott nekidőlt a falnak, és hangosan zokogni kezdett. Sakura, mikor benézett az ajtón, már magától rájött a tárgyalás kimenetelére.

– Ugye nem? – kérdezte Sakura könnyes szemmel. Tsunade visszanyelve könnyeit, bólintott.

– De igen – szipogta. – A büntetése halál. Ahogy kimondta az utolsó szót, összeszorult a szíve. Sakura is sírni kezdett, majd egymás karjaiban találtak vigaszt.

– Ez nem lehet – kezdte Sakura. – Hogyan történhetett ez?

– Nem tudom, de kitalálunk valamit – szorította a nő még jobban magához a Kunoichit. – Ígérem.

Pár órával később már majdnem mindenki hallott az ítéletről. Egyesek örömmel, mások döbbenettel és szomorúan fogadták a hírt. Miután Sakura elment, Tsunade meglátogatta a szőke nindzsát.

– Nem engedem. Nem hagyhatom – csuklott el Tsunade hangja, amint a pecsétfal mögött meglátta a sarokban gubbasztó fiút. A fiú a hangra felemelte a fejét, és méla tekintettel nézett szeretett Hokagéja szemébe. Tsunade bánatosan nézett bele azokba a mindig csillogó szemekbe, amik most szomorúan csillogtak.

– Naruto… – suttogta, majd feloldotta a pecsétet, amíg bement hozzá. Leguggolt a fiú mellé, és szorosan megölelte.

– Mind ellened vannak, de én nem engedem…

– Semmi baj, Tsunade-obaachan – suttogta Naruto egy halvány tettetett mosollyal az arcán, majd kisöpört egy szőke tincset a szemeiből. – Igazuk van.

– De nincs! Te nem vagy GYILKOS!

– Nem szándékosan, de én tettem. Megérdemlem. Ha erősebb vagyok, talán nem tör elő, és…

– Nem a te hibád! A Kyuubi az oka mindennek! Ezt megérthetnék! – törölte le könnyeit a Hokage.

– Ennek így kell lennie…

– Hogy mondhatsz ilyet? Ilyen könnyen lemondasz az életedről?

– Nincs más választásom, Obaachan…

– De…

Naruto csak lehorgasztotta a fejét. Tsunade sírva rohant ki, majd visszatette a pecsétet. Az ülést befejezték, és a kivégzést három nap múlva hajtják végre. Sakura ordítozva próbált a tanácsra hatni, hogy ez nem megoldás, nem tehetett semmit, így sírva rohant Narutóhoz.

– Naruto! – kiáltott Sakura, majd néhány kézjel kíséretében meggyengítette a pecsétet, hogy bemehessen Narutóhoz. – Naruto… – suttogta Sakura könnyezve a fiúhoz guggolva.

– Mi lett a büntetésem? – kérdezte Naruto.

– Ha… ha… halál – nyögte ki Sakura, és zokogva borult a csapattársa nyakába.

– … Értem – biggyesztette le fejét, majd szorosan magához húzta az Őt ölelő Kunoichit.

– De… ez annyira igazságtalan – szipogta Sakura.

– És a nagy Naruto így fogja befejezni a pályafutását. A nindzsa, akinek a Hokage cím volt az álma, mégsem lett az soha – nevetett keserűen Naruto.

– Hagyd… Abba. HAGYD EZT ABBA! BAKAAA! – kiáltott Sakura, és pofonvágta a szőkét. – Meg sem próbálsz tenni ellene! Miért?

– Úgysem változtatnák meg a döntésüket.

– Naruto… Én nem így ismertelek meg – Naruto erre felvetette a fejét. – Én nem olyannak ismertelek meg, aki ilyen könnyen feladja! – kiáltott a rózsaszínhajú. – Ne gondold, hogy én ilyen könnyen feladom! Harcolni fogok az életedért Naruto! – szólt, majd elrohant.

– Sajnálom, Sakura…

– Mi az, hogy kivégzik? – töltötte be Kakashi ordítása az egész épületet.

– Így van – zokogott Tsunade. – és nem tehetünk semmit.

– Egy fenét nem! Nem engedem, hogy kivégezzék a tanítványomat! Még bizonyíték sincs ellene!

– A Kyuubi már elég bizonyíték és a falu sohasem bízott igazán Narutóban – törölte le könnyeit a Hokage.

– Én nem adom fel olyan könnyen, mint ahogy Naruto teszi – jött be Sakura. – Én harcolni fogok! Még van három nap!

– Igazad van! – mondta elszántan Tsunade. – Nem adjuk fel ilyen könnyen! Harcolunk a mi szőke hiperaktív nindzsánkért!

– Máris szólok Nejiéknek, Inóéknak, és Hinatáéknak – szólt Sakura. – Ők is benne vannak. Összehozunk egy szöktetést, ha másképp nem megy – mondta Sakura. Olyan elszánt volt, mintha a saját életéért harcolna. Számára Naruto olyan volt, mint egy testvér. És mindent megtenne érte.

Tsunade és Kakashi bólogatott, majd Kakashi elpukkant. Hívta Kurenait, Irukát, Asumát, Jiraiyát, és mindenkit, akit úgy gondolt, hogy Naruto mellett áll.

– Hogyan? – egy fúnak épp most jutott el az agyáig a szörnyű hír. Térdre zuhant, és csak nézett a semmibe.

– Ez biztos? – nyelt egyet a fiú, remélve, hogy csak egy rossz rémálom.

– Igen, Sasuke – válaszolt a fehér hajú szökött medi–nin, mire az említett szíve még jobban összerándult.

– Hogy… hogy végezhetik ki Narutót? Hisz… Ha Ő is volt a tettes, nem szándékosan tette!

– Most megyek – szólt Kabuto, és kiment.

Sasuke úgy érezte mintha kitépték volna a szívét. Arcán forró könnycseppek folytak végig, amelyeket csak akkor vett észre, amikor a szájához érve megérezte azoknak sós ízét.

– Három nap – gondolta Sasuke, és szíve még jobban összeszorult. Három nap múlva kivégzik a legjobb barátját. Az Ő szeretett dobéját. Sasuke hirtelen felállt, letörölte könnyeit, és elszántan az ajtó felé vette útját, egyenesen Orochimaruhoz.

– Nem hagyom… Nem hagyom, hogy bántsák – morgott Sasuke.

– Ah… Sasuke-kun! – vigyorgott Orochimaru azzal a ronda képével. Elég undorító látványt nyújtott.

– El akarok menni… egy kis időre. Úgy egy-két napra.

– Mégis hová mennél? – kérdezte sejtelmesen a kígyó, közelítve az ajtótól nem messze álló Uchihához.

– Lenne egy kis dolgom. Magánügy.

– Oh… Köze van annak a szőke nindzsának a kivégzéséhez, akit pár éve Konohában hagytál? – kérdezte a kígyó, mire Sasuke megmordult, és összeszorította az öklét. Majd pár pillanat habozás után bólintott.

– Tch… Gondoltam. És mit szándékozol tenni?

– Nem tudom.

– Megölöd az összes nindzsát, aki Naruto halálát kívánja?

– Akár – húzta össze a szemöldökét. – Akkor elmegyek és ne gyere utánam – sziszegte a végét.

– Rendben… Menj – húzta ördögi vigyorra száját a Hebi. Sasuke a mondat után már ott sem volt. Sunshin no Jutsuval szélsebesen tartott Konoha felé.