Hatodik fejezet - Fájdalom
– Naruto… Te, és Sasuke döbbentett rá arra, hogy mennyire fontos a barátság, a szerelem, és a család. A bizalomról, a törődésről, és a csupa szeretetről nem is beszélve. Valamint a feltétel nélküli odaadásról. Tudom, hogy már nem tehetem jóvá a hibáimat amit a múltban elkövettem, de abban biztos vagyok, hogy tettem nem marad hiábavaló. Sasuke emlékeztet az öcsémre, akit szintén elvesztettem, és az életemre mondom, ha valami fontos, azt meg kell védeni. Még szerencse, hogy nem fogja tudni senki sem megköszönni. Már így is sokat köszöngettek nekem, pedig semmi sem volt ahhoz képest, amennyit ártottam az embereknek. Csak annyit kérek cserébe, hogy legyetek mindig ott egymásnak, és szeressétek egymást. Szerintem nem túl nagy kérés – fújta ki magát az anyóka. – Jah, igen. Még valami… Ha felépültél, mondd meg Sasukénak, hogy nem az Ő hibája. Szegényke mindig magát hibáztatja – mosolygott Mika-san, majd mindkét kezét rátette Naruto mellkasára. Zöldes fény vette körül az anyóka kezét, amint elkezdte a Jutsut.
– Mi ez a csakra? Ez…
– Tsunade-sama! – rohant be Sakura. – Valaki Tensei-jutsut csinál az épületben!
– Tensei-jutsut? SASUKE!!! – rohantak Naruto kórterméhez. Sasuke kint ült, és várt.
– Sasuke?
– Sakura! Tsunade!
– Mi történik odabent? – kérdezte Tsunade.
– Mika-san megpróbálja megmenteni Narutót – szólt Sasuke.
– Mika-san? Hát emiatt…
– Tsunade-sama?
– Nekem adta a jegyzeteit, és a gyógyszereit – szólt Tsunade.
– Elmúlt a Jutsu! – szólt Sakura.
– Mika-san! – rontottak be.
– Áh ti vagytok? – szólt Mika-san.
– Mika-san – szólt Sakura halkan.
– Nehogy meg merjétek köszönni… Semmi sem volt ahhoz képest, hogy régebben mennyit ártottam… Köh-köh – köhögött Mika-san.
– Mi történt? – szólt Sasuke.
– Sasuke – mosolygott Mika-san. – Csak annyit kérek, hogy legyetek mindig ott egymásnak, és szeressétek egymást.
– M... Mika-san? – szólt Sasuke.
– Ég veletek – suttogott az anyóka, majd hirtelen eltűnt.
– Mika-san!!! – kiáltották egyszerre.
– Köh… Köh…
Egy szőke fiú ébredezett akkor, amikor Mika-san örökre eltávozott. A szőke felült, és köhögött egy sort. Majd kinyitotta a szemét. Sasuke szemeiből könnyek törtek elő. De ezek örömkönnyek voltak.
– Naruto….!
– Hol vagyok..?
– Naruto – suttogta a fekete. – Naruto! – rohant oda, és magához szorította az ő egyetlen Narutóját.
– Sasuke – ölelt vissza a szőke.
– Menjünk – szólt Tsunade, majd Sakurával együtt elhagyták a termet.
– Köszönöm Mika-san… Köszönöm – sírt Sasuke, majd végigsimított Naruto arcán.
– Sasuke… Mi a baj? Miért sírsz? – aggódott a szőke.
– Naruto… Ígérj meg nekem valamit – szólt a fekete könnyes szemmel.
– Mit?
– Hogy soha nem hagysz el… Ígérd meg! – fogta meg Naruto vállát a fekete. Naruto letörölte Sasuke könnyeit.
– Megígérem… Mert mindennél jobban szeretlek.
– Naruto… Én is… én is szeretlek. Annyira szeretlek, hogy azt elmondani sem lehet. Életem minden percében melletted akarok lenni – szólt Sasuke.
– Tudtam, hogy értem jössz. A szívem tudta – szólt Naruto.
– El kell neked mondanom valamit…
– Sasuke?
– Esküszöm Naruto – kezdte Sasuke. – Esküszöm, hogy soha többé nem foglak egyedül hagyni egyetlen percre sem. Mindenkit likvidálni fogok, ha egy kicsit is felmerül bennem hogy rosszak a szándékai. Esküszöm, hogy soha nem hagylak egyedül, csak kérlek bocsáss meg amiért hagytalak elmenni azzal a rohadékkal!!
– Sasuke – mosolygott Naruto. – Nincs miért megbocsássak. És nekem nem kell esküdöznöd, sem ígérgetned. Mert úgy is tudom…
– Naruto… Én… Én…. Én annyira féltem! – tört ki Sasukéból a mérhetetlen fájdalom.
– Sasuke – ölelte magához a szőke szerelmét.
– Féltem… Hogy elveszítelek, és többé nem mondhatom el neked hogy mennyire szeretlek… Hogy soha többé nem nézhetek a szemeidbe… Hogy soha többé nem érezhetem a csókod mámorító ízét… Hogy többé nem láthatom a mosolyodat, és többé nem zársz a karjaidba.
– Sasuke – könnyezett Naruto.
– Többé ne ijessz meg így Naruto… Mert belehalok a fájdalomba…
– Mindig melletted leszek – nézett Naruto a fekete szemeibe. – Örökre – szólt a szőke, majd megcsókolta Sasukét. A fekete mohón kapott szerelme ajkai után. Teljesen átadta magát a csóknak. Elhitte. Elhitte azt amit a szőke mondott. És bízott benne. Végre teljesen megbízott benne, és elfogadta azt a tényt, hogy Ő a szőke nélkül képtelen élni. Elfogadta, hogy számára Naruto jelenti a világot, a szerelmet, az életet, a boldogságot, és a levegőt. Valamint azt az utat, amely elvezeti ahhoz, ami már régóta kijárt nekik. Már nem érdekelte semmi. Se a klánja, se Itachi, se senki, csak Naruto. No meg boldog volt. Végre tudta, – ismeretlen okokból – és kezdte úgy érezni, hogy a sors akarta úgy, hogy azon a napon ott a hídnál, egy fekete és egy szőke fiú megismerje egymást. Miután elszakadtak egymástól, Sasuke megszólalt.
– Menjünk haza.
– Menjünk.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése