Legújabb bejegyzés

Rosette's Requiem

| 2018. július 29., vasárnap
További bejegyzések »

 

Rosette's Requiem


Oly sok mindenen keresztülmentünk,
de az idő oly gyorsan, elszaladt felettünk.
Kapcsolatunk oly angyali, oly szerető,
s hogy te démon vagy, az sem meglepő.
Nem számít hogy eddig mit tettem érted,
mert a szívemet is odaadnám, ha kéred.
Társak voltunk, és én a lelkemmel tápláltalak,
de cseppet sem bánom, mert téged láthattalak.
Boldogok voltunk, bár néha tudatomba hasított,
hogy a harmincat sem érem meg, s ez lelassított.
Aztán rájöttem, hogy amíg itt vagy mellettem,
történjék bármi, boldog lesz a szívem.

Hiába mondtad, hogy ne tegyem,
hiába fogtad két kezem,
én eladtam lelkemet, érted és értem,
úgy, hogy még egy kicsit sem féltem.
Életem hossza így gyorsan lerövidült,
de csak miattad aggódom, szívem pedig üvölt.
Ezek már elmúltak egy fél esztendeje,
most itt vagyok veled, s lassan múlik szívem ereje.
Te sem vagy jobb állapotban, látom,
így lelkem utolsó darabját is felajánlom.
Ha elindul az óra, te tovább élsz,
de nem hagyod megtenni, hiába félsz.
Utolsó perceimben könnyeket hullatok,
félek hogy elveszek, félek hogy meghalok.
Még élni akarok, veled együtt élni,
hogy megmutassam, tudok még nevetni.

Megfogom kezed, és sírva hozzád bújok,
látom te is érzed, arcodon a nyomok.
Szemeid megremegnek, úgy ölelsz át engem,
bár maradni akarok, elgyengül a testem.
Az óra visszaszámol, fél percünk van hátra,
s én köszönetet mondok, szemeim lehunyva.
Lement a nap, és megállt az óra,
velünk együtt tértek, mind nyugovóra.
A hintában ülünk, egymás mellett mosolyogva,
arcunkon boldogság ül, de nem kelünk fel soha.
Hív minket a halál, remegő hangja szól,
Lelkeink egyesülnek és minden elfakul.

16 évesen életem vesztettem, de tudom,
te örökre itt leszel velem, és érzem,
hogy egyszer majd minden rendbe jön,
a boldogság hamarosan életünkbe beköszön.
Egyszerre hunytuk le könnyes szemeinket,
s most egyszerre nyitjuk ki szerető szívünket.
A szíveink tudom, örökké szeretnek,
még ha el is vesztettük lelkeinket.
De emlékünk e Földön örökre megmarad,
és a démoni rend örökre megszakad.

Mi vagyunk a pár, ki démon és nővér,
De láthatjátok, ez már semmit sem ígér.
A szerelem, amit irántad érzek, ezernyi halált is túlél,
és ezerszer meghalna, mert új életre kél.

Rosette's Requiem

Bejegyezte: Senna Rowen
Dátum: 2018. július 29., vasárnap
Megjegyzések: 0 megjegyzés
Cimkék:

Ég Veled

|
További bejegyzések »

 

Ég Veled


Emlékszem még, nem is olyan rég,
Magadhoz szorítva, vártál egy szóra,
Ami kettőnk életét, örökre egymásba fonja.

Egy gyönyörű reggelen,
mikor fogtad a két kezem,
Elmondtam hogy neked, mindig helyed lesz mellettem,
és hogy azt kívánom, örökké itt legyél velem.

Boldogan vetettem magamat a karodba,
Kiáltva hogy szeretlek, közben várva a válaszra,
s te kiejtve ezt a gyönyörű szótagot,
ajkad az ajkamon keresett egy pontot,
és ahogy a nyelved az enyémet ölelte,
úgy loptad be magadat, még jobban a szívembe.
Tudtam, ez a kapcsolat egyszer majd megszakad,
de azt sohasem gondoltam, hogy te leszel ki elhagy.

Sok boldog év után, egy szürke éjszakán,
szomorúan kopogtattak a házunk ajtaján…
A szívem kihagyott egy-egy ütemet,
Mikor újra meg újra, elmondták az üzenetet.
Zokogva borultam a barátnőm nyakába,
Vigasztalni próbált, akkor is ha hiába.
Nincs többé… búgtam a barátnőm fülébe,
S szomorú könnyek gyűltek a szemembe.
Rájöttem hogy vége, örökre itt hagytál,
és csak hazugság volt, amit akkor éjjel mondtál.
Megígérted hogy soha, soha nem hagysz el engem,
mégis te vagy az aki itt hagyott engem.
Egyedül maradtam, tudom és érzem,
soha többé nem leszek, boldog az életben.
De az együtt töltött idők boldog emléke
örökké megmarad, mélyen a szívembe.

Most itt állok a sírodnál, és bámulok a semmibe,
De rád gondolok, könnyes szemeimet törölgetve.
Tudom hogy szerettél, és én is szerettelek,
de sajnos ez a vonat, még a haláloddal elment.
Én itt maradtam, és lekéstem róla,
Tudom az én hibám, de nem tehetek róla.
Elmentél, itt hagytál, de nem okollak érte,
szeretlek, még akkor is, ha nekünk már örökre vége.
A szívemben mindig, az első helyen fogsz állni,
De tovább kell lépnem, itt nem szabad megállni.
Az élet megy tovább, túl kell tennem magam,
Mert ha nem is vagy itt, én betartom a szavam!

Ég Veled

Bejegyezte: Senna Rowen
Dátum:
Megjegyzések: 0 megjegyzés
Cimkék:

Veszteség nélkül #5 - Vacsora

| 2018. július 27., péntek
További bejegyzések »




Ötödik fejezet  - Vacsora

Bár Ron azt mondta, hogy a Weasleyk szeretettel várják, nagyon izgult. Fogalma sem volt, hogyan álljon meg előttük, ahogy arról sem, hogyan mondhatna nekik búcsút. Csak ült az ágyán, kezei között forgatva az időnyerőt. Arra gondolt, hogy talán beszélnie kellene erről az egészről Perselusszal. De mit gondolna róla? Egész eddigi életükben utálták egymást látszólag, most meg ő hirtelen szerelmes lesz a férfiba? Biztos azt mondaná, hogy nem normális.

- Harry? - lesett be Ron az ajtón. - Elkészültél már?

- Igen - állt fel Harry, és a zsebébe relytette a mágikus tárgyat.

- Remek - kezdte a vörös hajú. - Hermione már vár. Engedélyt kaptunk a hopp-hálózat használatára, McGalagony professzor pedig azt üzente, hogy érezd jól magad - vigyorgott Ron.

- Nagyszerű - indult el Harry. Csatlakoztak Hermionéhez, és nem sokkal utána már  az Odúban voltak. Kissé máshogy nézett ki, mint a régi, amit felégettek, de ez is ugyanolyan lakályos volt.


- Ó, Harry drágám, annyira örülök, hogy itt vagy - ölelte meg hirtelen Molly a fiút.

- Nahát Harry, rég láttunk - jött oda George is. Harry nyelt egyet az idegességtől.

- Én... Nem is tudom, hogy mit mondjak - sütötte le a szemeit Harry, belebújva Molly ölelésébe. Erőt kellett vennie magán, hogy ne kezdjen el sírni.

- Harry - engedte el Molly a fiút, majd az arcát a két kezébe fogta. - NEM hibáztatunk téged. Sem én, sem Arthur, sem George - törölt le a nő Harry szemeiből egy pár kósza könnycseppet. - Szeretünk.

- Igen. Még csak meg sem fordult a fejünkben, hogy téged hibáztassunk - értett egyet George, gyengéden rámosolyogva Harryre.

- Együnk, mielőtt kihül a vacsora - indult el Molly az asztal felé, letötölve pár könnycseppet a saját szemeiből is. - Arthur!

- Itt vagyok, drágám - kukucskált ki az idősebbik Weasley a konyhából. - Á, Harry. Örülök, hogy itt vagy - jött oda ő is a fiúhoz.

- Mr. Weasley - fogott kezet a férfival Harry, mire az magához húzta és jól megölelte.

- Elég lesz már, együnk, mielőtt kihűl! - szólt Molly, majd mindenki elfoglalta a helyét.

Harrynek fogalma sem volt róla, hogy mekkora szeretet várja majd itt. Rosszul érezte magát, hogy ennyi ideje elkerülte őket. A Weasleyk a családtagjának tekintették őt és ő sem érzett máshogy. Kissé összeszorult a gyomra a gondolatra, hogy el kell mennie, de ez nem tántoríthatta el a tervétől.

- És mi a a terved a vizsgák után, Harry? - érdeklődött Arthur. Mint mindenkinek, neki is az volt a gondolata, hogy a fiú aurorként fog tevékenykedni.

- Igazából, még nem tudom - nézett félre Harry. Ron megköszörülte a torkát.

- Harry, el kellene mondanod nekik is. - Ron szemei Harryébe fúródtak.
- Miről van szó? - kérdezte Molly.
- Harry egy hatalmas lépésre szánta el magát - mondta Hermione. - Mi megértettük, hogy ez az ő döntése és ha így jobb neki, akkor mellette állunk.
- Így van - tette hozzá Ron.
- Mégis miről van szó? - kérdezte Molly, semmit sem értve.
- El fogok menni - bökte ki Harry.
- El? Mégis hova? - kérdezte George.
- És mennyi időre? - kérdezte Molly.
- A múltba, és örökre. - Harry tudta, hogy felesleges húznia a dolgot.
- A múltba? Örökre? Mégis mi ez az egész? - értetlenkedett Arthur.
- Harry kapott egy időnyerőt - kezdte Hermione, segítségképpen. - Egy olyat, amivel több évtizedet vissza lehet menni.
- És feltett szándéka, hogy visszamegy Perselus Piton fiatalkorába - mondta Ron.
- Azért, mert szerelmes vagyok Perselusba - fejezte be Harry. Mindenki csendben maradt.


Síri csend honolt az Odúban. Harry tudta, hogy túl sok ez az információ, így türelmesen várt, hogy valaki reagáljon valamit. Aztán észrevette, hogy még sohasem mondta ki ennyire nyíltan, hogy mit érez Perselus iránt.

- Tehát... Vissza akarsz menni úgy húsz évet, hogy Perselus Pitonnal lehess, mert szerelmes vagy belé - vázolta a helyzetet George. - Király! - vigyorgott a fiú.

- Geroge! Ez nem vicces! - torolta le Molly a fiát. - Ha tényleg ezt szándékozik tenni, akkor vissza sem fog tudni jönni, csak ha-

- Csak ha végigélem vele az egészet - bólintott Harry.

Csöröppölést hallottak. Mindenki a hang irányba fordult. Ginevra Weasley egy törött tányérral a lábai előtt állt földbe gyökerezve.
- Ginny..?

- Harry..? - hebegte a lány. - Ugye ez csak egy rossz vicc?

- Nem, Ginny. Ez az igazság - állt fel Harry elindulva a lány felé, hogy megnyugtassa.

- Ezt... nem hiszem el! - kiáltott Ginny, majd elfutott.

- Ginny..! - kiáltott utána Harry, de a lány már nem hallotta.

- Utána megyek - indult el Ron. - Ne aggódj, elmagyarázom neki a helyzetet.

- Megyek én is - szólt Hermione.

- Ne! Maradj itt Harryvel. Szüksége van egyikünkre - Ron megveregette Harry vállát, majd Ginny után ment.

- Teljesen biztos vagy ebben? - kérdezte Molly szomorú arccal.

- Igen, már eldöntöttem - bólintott Harry.

- Akkor melletted állunk - mondta Arthur átkarolva a nejét. - Ez a legkevesebb, amit megtehetünk érted.
 
Harry szívét átjárta a melegség. Ilyen, ha az embernek családja van?


~.~  SSHP ~.~ SSHP ~.~ 


Másnap Harry az igazgató iroda előtt járkált. Még nem vett erőt magán, hogy bemenjen. Arra a döntésre jutott, hogy beszélnie kell Perselusszal erről az egész múltba ugrásról, de a kezdeti elszántságnak nyoma veszett, amikor meglátta az ajtót.

- Szánalmas vagyok - suttogta Harry, majd arra eszmélt, hogy kinyílt az ajtó.

- Szándékozik beljebb lépni, Potter, vagy úgy gondolja, hogy az ajtó bámulásától minden gondja megoldódik? - Harry meglepettségében elnevette magát. Tudta, hogy ezek a szavak, ezzel a hanglejtéssel csak egy embertől származhatnak.

- Nagyszerű, még ki is nevet - morogta a hang tulajdonosa.

- Sajnálom - lépett beljebb vigyorogva Harry, hogy aztán máris találkozhasson az ében szempárral. - Csak már elfelejtettem, hogy micsoda szarkasztikus gúnnyal képes az ember szemére vetni ezt-azt.

- Úgy látom jó kedvében van - szólt Perselus.

- Igen, mondhatni. Sokkal jobban sikerült minden, mint ahogyan azt elsőre gondoltam volna - mondta Harry, miközben ismét keresett egy helyet, ahová leülhet. - A professzor?

- Valami dolga van. De nem is baj, hiszen van mit megbeszélnünk, Potter - szűkültek össze Perselus szemei.

- Ó, és ugyan miről? - mosolygott sejtelmesen Harry. Tisztában volt vele, hogy biztosan tud Perselus a tervezett akciójáról. Ha nem is hallotta, akkor Dumbledoretól.

-  Ne játssza nekem a hülyét, tudja jól, hogy miről beszélek. Van fogalma arról, hogy mibe keveredik majd? Mindent tönkretehet egyetlen rossz döntéssel! - Harry állta Perselus tekintetét. - És miből gondolja, hogy az történik majd, amit vár? Nem jöhet vissza, mindegy, hogy sikerül-e vagy nem a terve! - Harry még mindig állta az ében, dühös tekintetet. - Felfogta? Mondjon már valamit, Merlin szakállára!

- Befejezted? - kérdezte Harry tüzes tekintettel. Perselus egy kicsit megilletődött. A fiú felállt a helyéről és közelebb lépett a portréhoz. Zöld szemei úgy villogtak, akár a smaragd.

- Már tegeződünk is? - kérdezte morcosan Perselus. Harry gyomra görcsbe rándult, ahogy a férfi szemeit nézte.

- Ide figyelj - kérte. - Nem szánt szándékkal érzem azt, amit érzek. De érzem. És annyira erős, hogy felrobbanok tőle. 

- Mégis mit akarsz a fiatal énemtől? - nyelt egyet Perselus. - Akármit is szeretsz bennem, az benne nincs meg. És lehet, hogy nem is lesz, ha úgy alakul. - Harry elgondolkozott. Nem is hülyeség. Az a Perselus, akit most szeret, nem az a Perselus, aki 25 évvel ezelőtt a Roxfortba járt. Bármiért is szereti a férfit, az nem lesz meg a fiatal énjében. - Erre nem is gondoltál, jól gondolom? - kérdezte nagy sóhajjal Perselus. - Az a fiú, akit ott találsz, gyenge. El van veszve, és árnyéka sincs annak, aki most vagyok. Még... nincs készen.

- Azt mondod, hogy muszáj átmenned azon a sok szörnyűségen, hogy olyan legyél, amilyen most vagy? - kérdezte Harry.

- Pontosan. Az ember azért olyan, amilyen, mert bizonyos történések miatt a múltban azzá vált. Ha nem történnének meg velem azok a dolgok, most egy teljesen más ember állna előtted. És bármi is fogott meg bennem, az már nem biztos, hogy itt lesz.

- Nem leszel szarkasztikus? Nem leszel bátor? - kérdezte Harry.

- Lehetséges. Lehet, hogy csak egy Pipogyusz leszek - bólintott Perselus. Harry teljesen elbizonytalanodott.

Ez nem jó. Neki nem a Pipogyusz Perselusra van szüksége.

Neki ez a Perselus Piton kell.

Veszteség nélkül #5 - Vacsora

Bejegyezte: Senna Rowen
Dátum: 2018. július 27., péntek
Megjegyzések: 0 megjegyzés
▲Tetejére▲