Első Fejezet - Part I. - I'm still waiting
Esett az eső odakint. Egy szőke, kék szemű fiú nézett ki a vízcseppes ablakon. Szemeiből áradt a fájdalom és a keserűség. Ahogy nyomon követte egy-egy esőcseppnek az útját, úgy érezte mintha azok a saját könnyei lennének. De nem, nem sírt. Ő már nem volt rá képes. Olyan sokszor hullatta már őket, hogy talán elfogytak a könnyei, vagy csak megmakacsolták magukat - már ő sem tudta.
Oldalra pillantott az éjjeliszekrényen lévő fényképre, amelyen ő szerepelt a legjobb barátjával karöltve. Hogy mikor vette át ez a fotó a hetes csapat képéét? Akkor, amikor az a bizonyos „legjobb barát” ismét elhagyta őt. Ismét fájdalmat okozott és még csak magyarázatot sem adott a tetteire.
Tévedés. Nem azért van kint az a fénykép, mert annyira rá akart emlékezni. Hanem arra akart emlékezni, hogy az a személy még egyszer megtette azt, amire megesküdött, hogy többé nem teszi. Arra akarta emlékeztetni magát minden egyes rápillantással, hogy nem szabad többé hinnie neki. Sem benne. Hisz annyi fájdalmat okozott már...
Naruto lehunyta a szemeit és halkan felsóhajtott. Ha így van, akkor mégis mért juttatja eszébe minden? Pont őt?
A szőke feltápászkodott a futonról, majd kabátért és esernyőért indult. Ki kell szellőztetnie a fejét.
Miután elkészült, elhagyta a házát. Nem tudta, hogy merre viszi az útja – a lábára és a sorsra bízta magát. Tíz perces séta után meglepetten vette észre, hogy a mólónál van. Szemei tágra nyíltak a felismeréstől, majd keserűen elmosolyodott. „Miért pont ide?”
Ez volt az a hely. Ezen a helyen ismerkedtek meg, ők ketten. A két fiú aki olyan, mint a tűz és a jég, a hideg és a meleg, a víz és az olaj, vagy a fekete és a fehér. Tönkreteszik egymást, megölik egymást, kiegyenlítik egymást, taszítják egymást és ellentétekként viselkednek. Két személyiség, akik semmiben sem hasonlítanak. Mégis mi dolguk akkor egymással?
Egyszerű a válasz. Azért, mert az ellentétek vonzzák egymást, kiegészítik egymást és emiatt egyik sem tud a másik nélkül létezni. Olyanok, mint a Yin és a Yang, vagy a nappal és az éjszaka. Együtt alkotnak egy egészet. De egység nincs alkalmazkodás nélkül és ezt Naruto is nagyon jól tudta.
Tudta, hogy ő és Sasuke ugyanolyanok, mint a tűz és a jég, amik kioltják egymást; a hideg és a meleg, amik kiegyenlítik egymást; a víz és az olaj, amik taszítják egymást; vagy mint a fekete és a fehér... Amelyek éppen olyannyira ellentétek, mint az ég és a föld, de mégis együtt egy újat hoznak létre, ahogy a fekete és a fehér a szürkét. Ha tényleg így van, akkor Sasuke lenne a Yin, Naruto a Yang, vagy Sasuke az éjszaka, Naruto pedig a nappal. Nem tudnak egymás nélkül lenni, de egymással sem. Csak váltakozni tudnak, vagy megalkudni. Önmagukkal és egymással, valamint az érzéseikkel, amit egymás iránt éreznek.
Naruto óvatosan leült a móló szélére, majd vállára tette az esernyőt, felhúzta a térdét és szomorú szemekkel a tavat bámulta. Hosszas, pislogás nélküli nézés után Sasuke alakját vélte látni a víz tükrén. Az ismerős arcra szemei kezdtek elhomályosulni. Ismét tudna sírni?
Összeszorította a szemeit, majd megrázta a fejét. Nem, nem sírhat. - Ezt gondolta, de amikor kinyitotta a szemeit, érezte, hogy forró könnycseppek indultak meg a szemeiből.
- A fenébe is, Sasuke – mondta összeszorított fogakkal. - Miért csináltad? Újra – remegtek meg a karjai. - Miért hagytál el megint?
Ekkor mocorgást érzett maga mögött. A víz tükrén lévő Sasuke alakja közelebb jött, majd lehunyta a szemeit. Naruto meglepetten, ijedten és óvatosan megfordult. Nem, nem káprázott a szeme, tényleg Sasuke volt mögötte. S az eső fátylán keresztül olyan volt, mintha sírna. Biztos csak az esőcseppek – gondolta Naruto. Nem tudott megszólalni. Annyi mindent akart mondani, de nem tudta, hogy mivel is kellene kezdenie. De nem is volt rá szükség, hiszen Sasuke szemei mindent elárultak, még szavak nélkül is.
- Yo, Naruto – szólt üdvözlésképpen a fekete.
- Sasuke – ízlelgette Naruto a nevet, majd felállt még mindig az esernyőt tartva. - Mit keresel itt?
- Inkább kit keresek – szólt Sasuke. - A válasz pedig, hogy téged – pillantott oldalra. - Rég jártam itt – ismerte fel a helyet.
- Azért jöttél vissza, hogy aztán ismét magamra hagyj? - tette fel Naruto a szívét nyomó kérdést.
- Ez nem ilyen egyszerű, Naruto. Ha az lenne, már rég nem lennének ilyen problémáink – mondta Sasuke.
- Mégis miféle problémákról beszélsz?
- Te is tudod. Még akkor is, ha nem akarod észrevenni. - Sasuke arrébb sepert az arcából egy vizes tincset.
- Nem tudom miről beszélsz – nézett oldalra Naruto enyhe pírral az arcán.
- Naruto – szólt Sasuke, amivel azt akarta elérni, hogy a szőke ránézzen. El is érte amit akart, hiszen a szőke visszafordult és egyenesen belenézett a szemeibe.
- Én – kezdte Naruto, de nem tudta folytatni, mert gondolatmenete zokogásba fulladt. Sasuke magához ölelte a szőkét – aki így elejtette az esernyőt és mindketten kint álltak az esőn..
- Usoratonkachi, ne sírj – simogatta Sasuke a szőke hátát. - Tudom, hogy nehéz, de attól, hogy nem veszel róla tudomást, a problémák még megmaradnak. - Sasuke nem tudta, hogy mit tehetne. Nem sűrűn fordult még elő, de úgy tűnik, hogy ez is bekövetkezett.
- Én nem akarom – szólt Naruto szipogva. - Nem akarom, hogy elmenj! Én... Veled akarok lenni! Szeretlek! Miért nem fogadják ezt el?
- Azért, mert a falunak vannak szabályai. Nem elég, hogy elárultam őket, még vissza is pofátlankodtam magam – kezdte Sasuke. - S ha ez még nem lenne elég, szerelmi viszonyt kezdtem a falu hősével és jövendőbeli Hokagéjával, aki mellesleg velem azonos nemű. Mégis mit vártál tőlük? Ismered őket, nem?
- De én ezt nem akarom! Egészen idáig azért küzdöttem, hogy visszahozzalak! Végre sikerült, végre azt hittem, hogy boldog lehetek melletted, aztán... Nem értem! - fúrta bele Naruto az arcát még jobban Sasuke mellkasába.
- Csak a legjobbat akarják neked és szerintük neked az lenne a legjobb, ha nem lennél mellettem – szólt Sasuke. - Őszintén szólva, nem is hibáztatom őket ezért sőt, talán még egyet is értek velük valamilyen szinten.
- Mi? Hogy mondhatsz ilyet? - nézett fel Naruto a fekete szemeibe.
- Naruto... Nem én vagyok a legmegfelelőbb számodra és ezt te is tudod. Talán egész életedben én okoztam neked a legtöbb fájdalmat.
- Az lehet – szólt Naruto. - De azt is tudom, hogy te okoznád nekem a legtöbb örömöt az életben. És esküszöm, nem fognak a boldogságom útjába állni, bármennyire is szeretem őket!
- Naruto, ez nem így működik – sóhajtott Sasuke. - Azt hiszed, hogy én nem akarom? Hogy én nem akarok veled lenni? De ez nem olyan dolog, amit csak így egyszerűen meg lehet oldani – túrt bele Sasuke a hajába a szabad kezével. - Én is szeretlek, Naruto. Ha nem így lenne, akkor most nem tartanánk ott, ahol.
- Valamit csak tehetünk!
- Nem tehetünk mást, várunk. Meglátjuk, hogy a konohaiak mennyire hajlanak a puhításodra – szólt Sasuke.
- De mégis meddig kell távol lennem tőled? - esett kétségbe Naruto.
- Rajtad múlik, hogy tudsz-e tenni valamit. Sajnos én a falun kívülről nem sokat tehetek – pillantott Sasuke az égszínkék szemekbe.
- Rendben – egyezett bele Naruto. - Majd kitalálok valamit. De el ne tűnj nekem, mert azt megkeserülöd!
- Visszajövök – szólt Sasuke.
- Megígéred? - kérdezte Naruto.
- Megígérem – hunyta be a szemeit Sasuke, majd közel hajolt Narutóhoz, hogy édes csókot váltsanak.
- Sasuke – suttogta Naruto, majd ahogy Sasuke lassan eltűnt az erdőben, a szőke ismét könnyfátylon keresztül a világot. Hangtalanul felvette az esernyőjét, majd hazafelé vette az útját. Még nem tudta, hogy mit fog mondani Tsunadénak és Sakurának, de elhatározta, hogy mindent megtesz azért, hogy Sasuke mellett maradhasson.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése