Sasuto Rasori IV. #3 - Úgy, mint "régen"!

Harmadik fejezet - Úgy, mint "régen"!

Eltelt négy év. Sasuto és Naseto már több mint három éve visszavették nevüket. Naseto szőkére fejtette a haját, és olyan volt, mintha visszamentek volna az időben. Yoru nem értette ezt az egészet, de próbálja feldolgozni. A többi gyerek ugyan így. Sasuke és Naruto megtudakolta a régi életük fontos pillanatait, így – bár nem olyan, mintha átélték volna – ismerik egymás múltját. Két évre rá mindkét fiú emlékezete teljesen visszatért. Sasuke és Naruto is elérték a Jounin fokozatot. Jelenleg járnak küldetésekre, de nem vállalnak komolyabb feladatokat. Beköltöztek abba a házba, ahol régen éltek. Bár azok, akikkel együtt nőttek fel, már idősek; a két fiú mégis úgy viselkednek velük, mintha nem is telt volna el oly sok év.

Shibata eljegyezte Yorut, aminek Sakura és Lee nagyon örült. Leenek nehezére esett elfogadni azt a tényt, hogy a két fia, nem is a két fia. Yoru csapatot váltott, és Sasukéékkal van. Sakura felvetette az ötletet, hogy úja összeadja a két fiút, de azt mondták, ráérnek még. Sasuke úgy érezte, hogy valami fontosra nem emlékszik, így a bonyodalmak után az első dolga volt, hogy Ashitaka felől érdeklődjön.

– De Sasuke – kezdte Sakura. – Ő még mindig a fokozottan lepecsételt cellájában ül. Ott, ahová 20 éve zárattad.

– Él még?

– Úgy tudom, igen.

– Meglátogatom – szólt Sasuke ellentmondást nem tűrő hangon.

– De…

– Lenne hozzá egy-két kérdésem. Az ANBU fogdában van, ugye?

– Igen, ott. Biztos, hogy oda akarsz menni? – erősködött Sakura.

– Igen, bár nem lelkesedem az ötletért, hogy Naruto újra találkozzon vele.

– Jó menjetek, de nem tartom jó ötletnek. Csak remélem, hogy tudod mit csinálsz – adta a fekete kezébe az engedélyt.

– Köszönöm – indult el Sasuke.

– Sasuke?

– Hn? – fordult vissza az említett.

– Semmi – mosolygott Sakura.

– Sakura… Már négy éve, ha nem öt! – forgatta a szemét Sasuke.

– Tudom, de… 19 év hosszú idő nélkületek. Én meg megöregedtem – fordult el.

– Sakura – lépett közelebb a fekete. – Nem az számít, hanem az, hogy mennyire szeretünk téged. Ha megkapod a pecsétet, már nem fogod így érezni.

– Szeretnék ismét veletek dolgozni. Ha sikerül ez az egész, lemondok; és megint mi leszünk a Hetes csapat – szólt Sakura.

– Addig Yoru fenntartja a helyed – mosolyodott el Sasuke. – De megyek is, mert Naruto már vár.

– Rendben, és Sasuke?

– Hn?

– Köszönöm…

– Bármikor – intett a fekete, majd kiment az ajtón. Sakura leült az asztalához nagyot sóhajtva.

– Vajon lehet minden olyan, mint régen? Vagy csak hiú álmokat dédelgetek? – suttogott a Hokage. – Most, hogy újra mellettem vannak, már csak az kell, hogy megkapjam a pecsétet. Talán ismét boldog lehetek…




Sasuke már Konoha utcáit rótta, mikor Ino hangjára lett figyelmes.

– Shikamaru!

– „Deja vu” érzésem van – mosolyodott el Sasuke.

– Ino? – nézett vissza az említett.

– Megígérted, hogy megveszed Shirokónak az új kunai késeket!

– Tudom, oda megyek! – ordított vissza.

– De a fegyverbolt a másik irányba van! – mutatott Ino a Shikamaruval ellentétes irányba.

– Tudom! Először leadom Sakurának a jelentésemet!

– Ok! Mond meg neki, hogy majd beugrom hozzá később! – szólt Ino, majd eltűnt a mosatlanok között. Shikamaru visszafordult, majd megpillantotta Sasukét.

– Ah… Kellemetlen – vakarta meg a fejét a barna.

– Ugyan – mosolyodott el Sasuke. – Mindenkinél előfordul – veregette meg Shikamaru vállát, mire a barna csak legyintett.

– Ino alapból ilyen. Nők! – húzta el a végét.

– Mi lenne, ha lányod lenne? – nevetett Sasuke.

– Még egy Ino? Isteneem… Ez rossz vicc volt – nevetett Shikamaru is.

– Na, nem tartalak fel – mellőzte el Shikamarut a fekete.

– Ha Narutót keresed, a ramenesnél van – mosolygott Shikamaru. – Legalábbis nemrég még oda tartott.

– Kösz. Akkor megyek is. Sok sikert!

– Kell is – intett Shikamaru, majd még látta eltűnni Sasukét a sarkon. – Még mindig nehéz elhinnem – elmélkedett hangosan.

– Mit nehéz elhinni? – jött oda Neji.

– Most futottam össze Sasukéval.

– Nem csak neked… De mintha most oldódottabb lenne, mint régen.

– Igen, én is észrevettem. Talán annak köszönhető, hogy most születése óta Narutóval van, és – még ha nem is az igazi, de – családja is volt – szólt Shikamaru.

– Talán. Ez már nekem is bonyolult.

– Jah. Na megyek, mert Ino leordítja a fejemről a hajat is! – nevetett Shikamaru, majd sietősen távozott. Neji egy ideig még nézte a barna hűlt helyét, majd ő is továbbállt. Naruto épp a ramenestől tartott kifelé három nagy szatyorral, amikor belebotlott Sasukéba.

– Naruto?

– Te mindenhol megtalálsz – nevetett Naruto.

– Az lenne a furcsa, ha nem – vette el a szatyrokat Sasuke.

– Az már eltűnés – vett vissza egyet a szőke.

– De amíg nem tűnsz el, addig megtalállak – vette vissza a szatyrot a fekete.

– De ha nem akarod, hogy eltűnjek, akkor nem tűnök – vett vissza kettőt Naruto

– Ezek idióták – suttogta Yoru Manaminak.

– Mit kell ennyit szenvedni három szatyron? – súgta vissza Manami.

– Naruto… én viszem a szatyrokat. Nincs ellenvetés – szólt Sasuke, mire Naruto a fekete kezeibe nyomta a szatyrokat.

– Jó, menjünk – indult el a feketébe karolva.

– Mondtam, hogy idióták – nevetett Yoru Manamival együtt.

– Mit szólnál – kezdte Sasuke. –, ha meglátogatnánk Ashitakát?

– Azt az Ashitakát? – állt meg Naruto.

– Ühüm – bólintott Sasuke.

– Minek? – szűkült össze a szőke szeme.

– Beszélhetnénk vele. Szereztem engedélyt.

– Csoda, hogy Sakura engedélyezte – csóválta a fejét Naruto.

– Nem nagyon akarta, de végül beleegyezett – szólt Sasuke.

– Miért akarsz annyira beszélni vele? – kérdezte a szőke. – Már megbűnhődött a tettéért.

– Nem is azért. Olyan, mintha valamire nem emlékeznék – szólt Sasuke.

– És ez idegesít…

– Az nem kifejezés. De ahogy észrevettem, te sem emlékszel rá – szólt Sasuke.

– De mire? – elmélkedett Naruto.

– Nem tudom, de talán Ashitakától megtudhatjuk.

– És Sakura? – vetette fel az ötletet Naruto.

– Ő sem tudja. Lehet, hogy nincs is jelentősége az emléknek.

– Figyelj. Menjünk haza, beszéljük végig a dolgokat, és ha nem jövünk rá, akkor bánom is én, ha Ashitakához fordulunk – szólt Naruto.

– Tudom, hogy nehéz – nézett a fekete Narutóra.

– Nem az, hanem… Nem akarom látni amivé vált.

– Miért? – lepődött meg Sasuke. – Megérdemli.

– Sasuke… Én is olyan cellában voltam. Tudom, hogy milyen. Borzasztó hely. Nem csodálkozom, hogy eltöltve ott néhány napot, már a halálos ítéletem sem érdekelt – szólt Naruto keserűen. – Sajnálom egy kicsit, végül is nem ölt meg…

– De amit tett veled… Sosem bocsájtom meg neki – sziszegett Sasuke, miközben elérték a házukat.

– Sasuke – lépett a házba Naruto. – Menjünk fürödni. Majd utána eszünk.

– Jó ötlet – ölelte meg Sasuke a szőkét hátulról.

– Naruto? – szólt Sasuke öltözés közben – Gondolkoztál már azon, hogy miért tértünk vissza a halálunk után?

– Rengeteget – tekerte Naruto maga köré a törülközőt. – De nem jöttem rá, hogy miért. Talán az, amit Tsunade mondott. Kaptunk még egy életet, hogy szeressük egymást.

– Nem tudom. Furcsa ez az egész – indult el a fekete a fürdő felé. – Arra is gondoltam, hogy ez egy próba. Kitartunk-e egymás mellett, vagy nem. Végül is… Egy élet az nem kevés.

– Én kitartok melletted, abban biztos lehetsz – mosolyodott el Naruto.

– „Minket még a halál sem választhat el”– idézte Sasuke saját magát. – Ehh… Mint egy kívánság, ami teljesült – engedte meg a vizet.

– Olyan furcsa volt – ölelte meg Naruto a feketét.

– Mi? – ölelt vissza.

– Amikor megjelentél bennem. A fájdalmamban. Nem tudom, hogy lehetek most itt – zárta el a csapot Naruto, majd levette a törülközőt. Sasuke is követte a példáját. – Meghaltál velem, pedig még élhettél volna – szólt Naruto meghatódott, könnyes szemmel.

– Nélküled? Ne butáskodj. Soha nem hagynálak magadra. Ha úgy hozza a sors, újra megteszem. Gondolkodás nélkül – mászott be Sasuke a kádba. Naruto követte, majd belefeküdt Sasuke ölébe.

– Hogy lehetséges az, hogy mi így szeretjük egymást? – tette fel Naruto a legkönnyebb kérdést, mely most mégis a legnehezebbnek tűnt.

– Nem tudom, Naruto – ölelte át a fekete a szőkét. – De az biztos, hogy nem bírnám nélküled.

– Ahogy én sem – bújt még jobban Sasukéhoz a szőke. – Nemrég elmentem a sírunkhoz… Látni akartam, hogy valóság-e az egész.

– Naruto…

– Ennyi mindenen keresztülmenni… Most mégis oly könnyű a szívem.

– Megszabadultunk a fájdalomtól, hogy egész életet élhessünk – mondta Sasuke.

– Bízol bennem, Sasuke? – tette fel Naruto a szívét nyomó kérdést.

– Teljes mértékben – válaszolt Sasuke.

– Megnyugodtam – fogta meg Naruto a fekete kezét.

– Tudom, hogy a bizalmatlanságom…

– Shh – fordult meg Naruto. – Nem kell magyarázat, csak tudni akartam.

– Mond, lennél a férjem? – kérdezte Sasuke.

– Mióta az eszemet tudom, az vagyok – szólt Naruto.

– Tegyük hivatalossá?

– Még megvannak a papírok.

– Nem járt az még le? – nevetett Sasuke.

– Az nem szokott lejárni. Megsemmisítik ha mindkét fél… Elhuny.

– Akkor újítsuk meg. A dátum alapján… ehh… Mínusz 3,5 évesen házasodtunk. Elég érdekesen hangzik – szólt Sasuke.

– Vagyis… 20 éve vagyunk házasok – szólt Naruto. – Azta…

– Naruto? Te emlékszel mi volt akkor, mikor halottak voltunk? – kérdezte Sasuke.

– Olyan volt, mintha aludnék. Nem tudom.

– Én… Veled akartam lenni. Ott is, ahová indultál.

– Felelőtlenség volt. És ha valami borzalmas helyre kerültünk volna? – kérdezte keserűen Naruto.

– Veled szenvedtem volna. Bármit, ha veled lehetek – simította végig Sasuke a szőke mellkasát. Naruto lehunyta a szemeit.

– Hűl a víz – suttogott Naruto. Pár pillanat múlva újra meleg lett.

Ezt hogy nevezed? Vízfűtő jutsu? – kérdezte Naruto.

– Remek név – simított végig Sasuke Naruto arcán.

– Hiányoznak a bajuszok? – kérdezte Naruto.

– Kicsit – szólt Sasuke, majd mélyen megcsókolta szerelmét. Mikor elváltak, Naruto a fekete vállára hajtotta a homlokát.

– Soha nem engedek el – szólalt meg váratlanul. – Örökké együtt. Ez a jelszóm.

– Félsz?

– Nem vagyok biztos benne, hogy kibírnám még egyszer… Azt, hogy elváljunk – kezdett könnyezni Naruto. – Nem akarok neked több búcsúüzenetet hagyni! – remegett meg Naruto.

– Még mindig emlékszem azokra a szavakra – szorította magához Sasuke a szőkét.

– Én is… Lepergett előttem az egész életem, mégis… Csak téged láttalak. Majd’ megszakadt a szívem… Annyira vissza akartam menni hozzád, de nem sikerült. Ilyen gyenge lennék? – szólt keserűen Naruto.

– Nem… Dehogy is… Te vagy a legerősebb ember, akit valaha ismertem.

– Néha elgondolkozok azon, hogy csak teher vagyok számodra. Nem támaszthatod fel a klánod, én nem adhatok neked utódokat… Tudod… ha az ember valakit szeret, a legjobbat akarja neki.

– Ne mondj ilyet… Én – hunyta be Sasuke a szemeit. – Soha nem akartam semmit, csak téged – buggyant ki néhány kósza könnycsepp a fekete szemeiből. – Tudom, hogy nem lehet gyerekünk, de ez engem nem érdekel. Csak veled akarok lenni.

– De – engedte el Naruto a feketét, hogy a szemébe tudjon nézni – Az egész életedet mellettem élted le! – folytak végig Naruto könnyei az arcán. – És most még egyet? Ezt… Nem kérhetem! Túlságosan szeretlek ahhoz!

– Nem kell kérned. Az összes életemet melletted akarom leélni. Melletted, akármennyi időm is maradt hátra.

– Sasuke… de… Nem akarsz családot?

– Nekem TE vagy a családom. És örökké te maradsz. Ezen semmi sem változtat.

– De a klánod…

– Nem érdekel! – szólt keserűen Sasuke. – Nem érdekel – ölelte meg Sasuke Narutót. – Nem… Én azt hittem, hogy ezt tudod. Amikor beléd szerettem, már elkönyveltem magamban, hogy ha viszonozod a szerelmem, nem fog érdekelni semmi rajtad kívül. Ne… Ugye, nem akarsz itt hagyni? – esett kétségbe a fekete.

– Mikre gondolsz? Soha – bújt közelebb Naruto. – Csak… Ezt… el kellett mondanom.

– Naruto? Többé ne ijessz meg így – csókolt a fekete a puha nyakba.

– Ne haragudj. Annyiszor alakult úgy a helyzet, hogy majdnem elveszítettelek. Ha… Ha Mika-san…

– Mika-san? – éledt fel Sasuke.

– Mika-san… Ki ő? – kérdezte Naruto.

– Nem tudom. Mit akartál mondani?

– Én… Nem tudom.

– Szóval Mika-san. Lassan ki kellene mennünk – szólt Sasuke lemosva a könnyeit. Naruto követte a példáját.

– Menjünk…

– Jó – állt fel Sasuke, Narutóval a karjaiban. – Menjünk enni.