Negyedik fejezet - Ashitaka
Másnap reggel Sasuke és Naruto elindultak, hogy meglátogassák Ashitakát.
– Nem lesz nehéz? – nézett Sasuke a szőkére, mikor elérték a fogdát.
– Nem. Menjünk. - A bejáratnál egy őr állta az útjukat, mire Sasuke rögtön kapcsolt és odaadta az engedélyt.
– Négyes, védett cella – szólalt meg az őr, fel sem nézve a papírból.
– Megkérdezhetem, hogy ki záratta be? – kérdezte Naruto.
– Én voltam – szólt Sasuke.
– Maga? – nevetett az őr. – Ez a fogoly, már 20 éve itt van és maga Sasuke Uzumaki Uchiha záratta be.
– Tudom, én vagyok – indul el a fekete a cella felé.
– Lehetetlen. Ő már 40 körül van.
– Jól tartom magam – állt meg félúton a fekete.
– Sasuke, menjünk már!
– Ha megbocsát – rohant a fekete a szőke után.
– Egy újjászületett fiú nem lehet öreg – szólt a fekete, miután beérte Narutót.
– Sasu… Gondolj Sakurára – suttogott Naruto.
– Ő sem lesz sokáig ilyen. Amint megkapja a pecsétet, megfiatalodik, mint Tsunade.
– Mondta, hogy mennyire zavarja, hogy mi… ő meg…
– Tudom, nekem is mondta – szólt Sasuke. – Itt vagyunk.
Naruto nyelt egyet, majd benézett a pecsétrétegeken.
– Meggyengítem, ha be akarnak menni – jött oda egy fekete-hajú fiú.
– Sai? Te jó ég! – lepődött meg Naruto, mire Sai végigmérte a szőkét.
– Ismerem önt?
– Ehh – nézett Naruto Sasukéra. – Naruto vagyok. Uzumaki Naruto.
– Lehetetlen. Ő már meghalt, több mint…
– … 20 éve. De én vagyok az. Igaz bajszok nélkül – nevetett a szőke.
– Ismered őt? – kérdezte Sasuke egy kicsit furcsán.
– Igen. Nem emlékszel rá? Ő vette át a helyed a hetes csapatban.
– Már emlékszem… Uchiha Sasuke vagyok – nyújtott kezet.
– Sai. Meghaltatok, de éltek… Ne is mondjatok semmit. Nem akarom tudni – nyitotta fel a pecsétet.
– Naruto – suttogta Sasuke, mikor látta szerelmét belépni az ajtón.
– Mi is a vezetékneve? – szólt hátra Naruto.
– Nakagawa… Azt hiszem – válaszolt Sasuke, mire Naruto kifújta magát.
– Ashitaka? – remegett meg Naruto hangja. Sasuke beérve a szőkét, megszorította a kezét.
– Ki van ott? – jött a sötétből egy erőtlen hang.
– Miért nem szöktették meg innen? A Tsuchikage…
– Mert nincs senkim – jött kijjebb a fiú. – Felhasználható nindzsa voltam. Én voltam a megengedhető veszteség. Kit érdekel ha megbukik? Ő csak egy hasznavehetetlen tárgy – nevetett keserűen Ashitaka.
– Ne beszélj így magadról – szólt rá Naruto. A fekete érezte, hogy a szőke szorítása erősödik. Nemsokára megpillanthatták Ashitakát.
– Miért jöttetek ide? – nézett fel. – TI? Hogy lehet? – ijedt meg. – Meghaltam és ez a pokol. Eleget bűnhődtem, nem gondoljátok? – lépett hátrébb.
– Senki sem fog bántani – szólalt meg Sasuke.
– Én csak… Szerettem volna boldog lenni – sírt a férfi.
– Nem bántunk, csak kérdezni akarunk valamit – szólt Naruto.
– De ti meghaltatok…
– Hányszor fogják ezt még az orrunk alá dörgölni? – sóhajtott Sasuke.
– Sasu… Nekünk is furcsa még. Külső szemmel szerinted milyen lehet?
– Mit akartok? – hallottak egy mérges hangot a hátuk mögül.
– Tsunade-sama? – ismerték fel a hangot.
– Nem kell a szánalom! – ordított Ashitaka.
– Mi lett vele? – suttogott Naruto.
– Magány, szeretethiány és sorolhatnám – szólt Tsunade. – Miért jöttetek ide?
– Mika-sanról érdeklődnénk. Nem emlékszünk rá.
– Csodálkoztok? Amennyi fájdalmon keresztülmentetek… Legyen elég annyi, hogy megmentette Sasukét, majd az életét adta érted. És most menjetek innen.
– Tsunade-sama?
– Nem kellett volna idejönnötök – nézett szúrósan a két fiúra.
– Sajnálná Ashitakát? – elmélkedett Sasuke, majd megszólalt. – Tsunade-sama? Szeretném törölni a vádakat Ashitaka ellen.
– Hogy? – lepődött meg Tsunade, ahogy Naruto is. – Biztos?
– Teljesen. El sem hiszem… Ha nem jövök vissza, élete végéig itt maradt volna? – nézett keserűen Ashitakára.
– Valószínűleg – lágyult el Tsunade hangja. – Neji nem akarta elengedni, mivel tanúja volt a történteknek.
– Hallod, Ashitaka? – szólt Naruto. – Szabad vagy…
– Mi? – döbbent le Ashitaka. – Én…
– Menjünk innen – sietett kifelé Sasuke.
– Sasuke!!! Hová rohansz? – rohant utána Naruto.
– Ha én ezt tudom..! Mit tettem? – égett a szeme Sasukénak.
– Elég! Ne okold magad. Azt tetted, amit jónak láttál.
– Istenem – ölelte át Sasuke a szerelmét. – Bele se merek gondolni…
– Akkor ne tedd – simogatta Naruto a fekete hátát.
– Sosem fog megbocsátani…
– Dehogynem… Idővel – simított végig Tsunade a két fiú fején. – Sajnálom az előbbit.
– Igaza volt – suttogta Sasuke.
– Most mi lesz vele? – érdeklődött Naruto.
– Először is meggyógyítom és majd eldől, hogy élhet-e Konohában. Mellettetek…
– Ha nem hajlamos „arra”, akkor rendben – szólt Naruto. – Hazaviszem Sasukét – vette ölbe az időközben elájult feketét.
– Ő kérdezi, hogy nem lesz-e nehéz, és ő nem bírja – sóhajtott Naruto, majd hazaindult, ölében a feketével. Mikor hazaért, lefektette szerelmét, majd lefürdött és társult a már alvó Sasukéhoz.
Másnap reggel Sasuke ébredt előbb. Nekiállt reggelit készíteni és azon gondolkozott, hogy vállaljanak-e küldetést. Nemsokára kész lett a reggeli és megterített. Naruto ekkor ébredt. Kiballagott a konyhába, majd csókkal köszöntötte szerelmét.
– Jobban vagy? – aggódott Naruto.
– Igen. Ne haragudj a tegnapiért.
– Dehogy haragszom – ült le Naruto.
– Ahogy láttam, és…
– Hagyd abba. Nem akarok rágondolni.
– Rendben – ült le Sasuke is. – Mit szólnál, ha vállalnánk valamilyen küldetést? – vetette fel az ötletet.
– Az jó lenne – mosolyodott el Naruto.
– Később benézhetnénk Sakurához.
– Sokat gondolkoztam – kezdte Sasuke. – Azon, hogy az előző életünkben mennyit harcoltunk. Szeretnék valahogy több időt veled tölteni és nyugodtabb körülmények között.
– Mire akarsz kilyukadni?
– Hogy mennyi látnivaló van még tűz és szélországon kívül.
– Világnéző körútra akarsz menni? – kérdezte Naruto izgatottan. Mi-tagadás, tetszett neki az ötlet.
– Hát… Sok falu van még amit nem láttunk és sok hely, ahol nem jártunk. Így… igen. Arra gondoltam. Benne vagy? – kérdezte Sasuke.
– Még szép. Veled – amúgy is – bárhová – mosolygott Naruto. – Meg ideje is. Mióta az eszemet tudom, nem voltam sok időt a falun kívül. Ideje elmenni Konohából.
– Ilyet sem hallottam még a te szádból. El Konohából?
– Az emberek változnak – kacsintott Naruto.
– Igaz. Én vagyok az élő példa.
– Mondd csak – kezdte Naruto. Tudta, hogy kényes téma, de... – Itachiról tudsz valamit?
– Nem – nézett fel Sasuke. – Őszintén… Miután összejöttünk, nem is érdekelt.
– És… Érdekel, hogy mi van vele?
– Enyhe célzás? – nevetett Sasuke.
– Nem akarom erőltetni. Csak egy ötlet volt – szabadkozott Naruto.
– Nem kell mentegetőznöd. Amúgy is… Amilyen szerencsétlen vagyok, talán még életben is van.
– Hm… Ha jól számolok, most olyan 49 körül lehet.
– Valahogy úgy. Egy próbát megér. 50 évesen csak nem fog nekem ugrani – ijedt meg Sasuke az elképzelt támadástól.
– Ehh… Csak nem – fejezte be Naruto a reggelit.
– Majd meglátjuk – követte Sasuke a szőkét.
– Akkor szerintem nézzünk be Sakurához.
– Rendben – szólt Sasuke, majd a mosogatóba helyezte a piszkos edényeket.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése