Mosoly és könnyek
Csak állok a cseresznyefa alatt, s lelkemben egy dalt hallok,
s ahogy elsuhan mellettem egy-egy szirom, csak hallgatok.
Amint látom a szirmokat egyenként lehullani,
érzem a könnycseppeket arcomon lefolyni.
A dal, mi a lelkemben szól, egyáltalán nem vidám,
hisz minden egyes könnycseppemhez egy-egy fájdalom jár.
Hogy kire gondolok e pillanatban, azt én magam sem tudom,
mert több tíz ember érzései nyugszanak vállamon.
Megőrzöm emlékük, még ha nekik fájdalmat is okoztam,
hogy lelkemben megtarthassam emlékeim ki voltam...
Hisz akkor is én vagyok, ha megbántok másokat,
még akkor is ha többet nem látják arcomat.
Vagyok-e olyan erős, hogy mindent elfelejtsek,
hogy ne fájjon minden csepp, mit szemeimből ejtek?
Vagyok-e olyan tiszta, hogy napnyugtával,
szívem is lenyugodjon ezer bánatával?
Elfelejthetem-e, hogy ki voltam akkor s most
vagy megvárjam azt, míg lelkembe tapos?
Ez az érzés, mely nem hagy nyugodni,
megszűnik majd, vagy csak könnyű ezt mondani?
Ha láttál mást mosolyogni már, észrevetted-e,
hogy hamis mosoly az, vagy csak tettette?
Vajon csak arra használta ama mosolyát,
hogy elnyomja vele lelke fájdalmát?
Gondoltad-e, hogy lelkében mi folyik,
még akkor is ha boldognak mutatkozik?
Láttad-e már a lelkének színét,
mi megmutatja éppen kedélyét?
Ha láttál mást sírni, észrevetted-e,
hogy bánatából sír, vagy örömkönny-e?
Vajon megnyugodna pár kedves szótól,
ha tudná, hogy tisztább ő a hótól?
Ha valaki elesik, csak segítsd fel,
ha valaki boldog, te is vidulj fel.
Ha valaki sír, sírj vele te is,
ha szomorú, elég egy szó is.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése