Halálszagú szerelem #2 - Egy folt a távolban

Halálszagú szerelem

Írta: Senna Rowen

Második fejezet - Egy folt a távolban

– Mégis mi történt? – töltötte be egy nő hangja a kórházi folyosót.

– Nyugodjon meg. Maga Takataro Aiko?

– Igen. Mi van a fiammal? – üvöltött Aiko.

– A fia sok vért vesztett. Az agy jobb féltekéje megsérült az ütés hatására, a lába pedig teljesen tönkrement. Épp műtik.

– Istenem… – törölte le a könnyeit Aiko. – Nagyon súlyos?

– Megtesszük amit lehet – szólt az orvos.

– Belehalok, ha elveszítem. Istenem, csak őt ne…  Kusanagi után… Nem bírnám ki.

– Hogy van Nagato? – jött oda Tai és Tohma.

– Rosszul. Épp műtik.

– Nem értem. Ha nem volt jól, akkor miért állt be? – kérdezte Tai.

– Miattunk – szólt Tohma. – Tudta, hogy fontos ez a meccs.

– Asszonyom? Befejeztük a műtétet. Átszállítjuk az intenzívre. Kérem jöjjön velem – indult el a műtőorvos.

– Rendben – követte Aiko a műtőst. Nagato az intenzíven ébredezett.

– Hol vagyok? – kérdezte rekedten.

– Kórházban – szólt a nővér. – Baleseted volt.

– Kórházban? Mondja… Megnyertük a meccset? – kérdezte Nagato.

– Milyen meccset?

– Nem tudom – kapott a fejéhez a fiú.

– Kapsz egy kis nyugtatót… – mosolygott a nővér. – Mi a neved?

– Én… Nem tudom.

– Ó te jó ég… Semmi baj. Mindjárt jövök – szaladt ki az ajtón.

– Doktor úr! De jó, hogy látom! – szólt a nővér. – Baj van! A fiú nem emlékszik a nevére!

– Melyik fiú? – kérdezte az orvos.

– A fejsérüléses, akinek műtötték a térdét. A 12-esben.

– Nagato? – suttogta Aiko. – Nagato! – rohant be az ajtón.

– Amnézia. Méghozzá teljes amnézia – tette hozzá az orvos másnap.

– Akkor nem is fog emlékezni? – sírt Aiko.

– Nem tudunk biztosat, de valószínűleg végleges.

– Úr Isten…

– Segítünk amiben tudunk.

– Hazaviszem – szólt Aiko ellentmondást nem tűrő hangot.

– Szóval Nagato a nevem?

– Igen – szólt a nővér.

– És az övé? – mutatott Nagato az ablaknál álló személyre.

– Kié? – nézett körül a nővér, de kettejükön kívül senkit sem látott.

– A fiúé ott fekete ruhában – mutatott még mindig az ablakra.

– Hallucinál? – suttogta a nő. – Nem tudom. Kérdezd meg tőle.

– Jó – szólt Nagato, majd az ablakhoz fordult. – Szia, téged hogy hívnak? – kérdezte, mire a fiú ránézett.

– Hozzám beszélsz? – kérdezte mogorván a fiú.

– Nem a falhoz. Persze, hogy hozzád! Mi a neved? – forgatta a szemét Nagato.

– Te látsz engem? – lepődött meg a fiú.

– Igen, de válaszolnál? – lett mérges Nagato.

– A nevem Sasuke – jött közelebb a fiú.

– Szép név – nézett fel. – Várjunk csak… Miért vagy átlátszó? – kérdezte Nagato. Észre sem vette, mikor ment el a nővér.

– A nevem Shinigami Sasuke és halálisten vagyok.

– Halál… – csuklott el Nagato hangja. – Meg fogsz ölni?

– Nem – ült le Sasuke az üres székre. – Én csak átkísérlek.

– Akkor meg fogok halni. És mikor?

– Túl sokat kérdezel. Az még messze van. Csak megfigyelek. Korán láttál meg.

– Korán? Ez nagyszerű. Amnéziám van, a nevemen kívül semmit sem tudok magamról, te meg azzal jössz, hogy nemsokára meghalok. Ezzel most megnyugodtam – sóhajtott Nagato, és ledőlt az ágyra.

– Hamar felfogtad. Ennek örülök – állt fel Sasuke.

– Várj! Hová mész? – kapálózott Nagato.

– El. Miért?

– Csak most jöttél… Nem akarok egyedül lenni – hajtotta le a fejét a szőke megmarkolva a takarót.

– Mivel jobb, ha itt vagyok? Rajtad kívül senki sem lát – szólt Sasuke érzelemmentesen. – Amúgy sem vagyok társas lény.

– Bunkó vagy, tudod? – állt fel Nagato, mire felszisszent, majd leült az ágy szélére. Sasuke kérdőn nézett rá.

– Térdműtétem volt – mutatott a bal térdére. – Ne kérdezd, hogy miért, mert nem tudom. Mert mint már említettem…

– Amnéziád van – fejezte be Sasuke.

– Igen – hajtotta le a fejét Nagato. – Szörnyű ez az érzés. Barátok, család… Tudod, hogy vannak, de nem tudod kik ők. Valószínűleg elmennék mellettük az utcán. Még a szüleimet sem tudom, hogy néznek ki – nézett ki a szőke az ablakon, majd egyenesen Sasukén állt meg a tekintete. Fekete haj, ében szemek, sápadt bőr, fekete hakama, és egy fapapucs. Nagato elmosolyodott.

– Nem unalmas munka? Mindenkinek végighallgatni a kínját. Fogadok, hogy eleged van már belőle – nevetett,

– Unalmas?

– Unod, nincs kedved hozzá…

– Tudom mit jelent! – rivallt rá a fekete.

– Jól van na. Nem kell idegeskedni. Csak egy ártatlan kérdés volt – nézett fel Nagato. Sasuke mélyen belenézett a kék szemekbe.

– A szemeid kékek.

– Igen kékek, és szőke a hajam – értetlenkedett a szőke.

– Nem úgy értem. Kékek és szomorúak – szólt Sasuke halkan. – De nem úgy mint másoknak.

– Nem tudom miről beszélsz. A tieid is furcsán csillognak. Te is szomorú vagy?

– Én…

– Nagato! Hazamegyünk! – jött be egy ideges nő.

– Mi? Ki? Hova? – értetlenkedett Nagato.

– Hazamegyünk!

– Várjon! - Aiko megfogta Nagato kezét és kifelé húzta. A fiú elrántotta a kezét.

– Már megbocsásson, de ki maga? – kérdezte Nagato ingerülten. Pár percig néma csönd telepedett a szobára.

– Én megyek – szólt Sasuke.

– Várj már! Ne hagyj itt! – kapott Sasuke után Nagato, de ő már eltűnt.

– Ez tényleg bunkó dolog volt tőled! – szólt Nagato, de a válasz csak egy kuncogás volt.

– Te!

– Jól vagy Nagato? Kihez beszéltél? – kérdezte rekedten Aiko.

– Jól vagyok, de ki maga? – kérdezte Nagato. – Ezért még kapsz, Shinigami-san – gondolta.

– Az édesanyád vagyok.

– Anya? – blokkolt le a szőke. – Sajnálom, én…

– Nem tudtad… – lábadt könnybe Aiko szeme.

– Nem…

– Menjünk haza. Ott jobb lesz – simított végig Aiko a fia arcán.

– De Sasuke?

– Sasuke? – akadt meg Aiko.

– Mindegy. Nem számít – mondta Nagato. – Dehogynem számít. Csak kerüljön elő. Mert… ugye előkerül? – gondolta Nagato, majd édesanyjával elmentek átöltözni. Nemsokára útrakészen álltak a kórház bejáratánál. Elindultak hazafelé. Egy kis idő múlva Naruto hirtelen felugrott.

– Wáh!

– Valami baj van? – nézett rá az anyja ijedten. Nagato hátrafordult, és egyenesen Sasuke tekintetével találta szembe magát. Lebegve, félig átlátszóan, és iszonyúan magányosan.

– Áh… Te vagy az? A szívinfarktust hoztad rám – mosolygott Nagato a shinigamira. Sasuke meglepődött, és gyorsított a tempóján. Nagato előrefordult, majd gonoszan elmosolyodott. - Az eltűnésedért még kapsz – gondolta. Sasuke nem teljesen értette a szőke viselkedését. Miután hazaértek, Aiko megmutatta Nagatónak, hogy mit hol talál a házban. Aztán végre egyedül lehetett a szobájában. Végignézte a fényképeit.

– Szóval szerettem a focit – elmélkedett a sok focis kép láttán. – És ez lehet a csapatom. Áh! – csukta be az albumot. – Elegem van! – fetrengett az ágyon, amit sikerült teljesen összehúznia és szerencsésen bele is gabalyodott. Sasuke elnevette magát.

– Inkább segíts kimászni! – morgott Nagato.

– Végül is… A takaró élettelen – motyogott Sasuke.

– Élettelen? Miről beszélsz? – értetlenkedett Nagato.

– Mindegy.

– Nem az!

– Na jó. Én csak élettelen dolgokhoz tudok hozzáérni – kezdte kiszedni Nagatót a takaró fogságából.

– Hozzám nem? – lepődött meg Nagato. Miután szabad lett, Sasuke megszólalt.

– Ugyan minek érnék én hozzád? – nézett furán Sasuke.

– Nem úgy gondoltam! Csak egy kérdés volt! – morgott Nagato vörösen.

– Tudom – ült le Sasuke az ágy szélére. Nagato számára úgy tűnt a feketét nézve, hogy talán védtelenebb és elveszettebb, mint ő maga amnéziásan.

– Mond csak… Milyen shinigaminak lenni? – ült fel a fekete mellé.

– Semmilyen. Munka és kész – fordult el a fekete Nagatótól.

– Te akartál az lenni? – kíváncsiskodott tovább a szőke.

– Nem tudom. Nem emlékszem semmire az életemből – nézett Nagatóra a Shinigami. – De miért érdekel?

– Ismerkedni próbálok.

– Hn.

– Olyan ismerős vagy, pedig amnézián van, tehát, jelent valamit. Nem tudod mi a vezetékneved? – érdeklődött Nagato.

– Nem.

– Hm… Meg kellene kérdeznem Aikót, vagyis Anyát, hogy tud-e valamit. Vagy jobb lenne, ha találnék egy naplót, amibe minden le van írva. Ajj… Aiko így is furán viselkedett, mikor felhoztam előtte a neved.

– Sokat beszélsz – mosolyodott el a fekete.

– Te meg keveset. Kvittek vagyunk.

– Nagato! Ebéd! – kiáltott Aiko lentről.

– Megyek!!! – kiáltott vissza. – Gyere te is – nézett Sasukéra.

– Minek? Csak te látsz.

– Kérlek… Nyugodtabb vagyok, ha velem vagy – mosolygott Nagato.

– Én…

– Gyere már!

– Na jó.

– Itt vagyunk! – szólt Nagato és leült. Aiko rémült tekintettel nézett a fiára.

– Nagato… Itt vagy. Ő engem nem lát – szólt Sasuke. Nagato Sasukére nézett, majd zavartan kijavította magát.

– Vagyis itt vagyok! – mosolygott a szőke. Aiko leült.

– Ülj le te is – suttogta a feketének Nagato. Sasuke nagy sóhajjal foglalt helyet Nagato mellett.

– Nagato? Délután dolgoznom kell. Elleszel addig? – kérdezte Aiko.

– Persze, menj csak – fordult Sauske felé mosolyogva.

– Nem leszel nagyon egyedül?

– Dehogy is…

– Akkor jó – szólt Aiko. Mikor végeztek, Aiko fogta a táskáját.

– Kaja a hűtőben, polcon a filmek, kint a pálya… Akkor mehetek ugye? – bizonytalanodott el Aiko.

– Anya… Megleszek… Ne aggódj annyit.

– De…

– Anya! Menj már! Nem vagyok csecsemő – nevetett Nagato.

– Tényleg nem… – mosolygott Aiko. – Akkor megyek. Vigyázz magadra! – zárta be az ajtót. Nagato megkönnyebbülten sóhajtott fel.