Cím: Egy elkóborolt csillag meséje
Kategória: Nem Anime, Novella
Műfaj: Sci-fi, Kaland
Szereplők: Saját Szereplők
Figyelmeztetések: nincs
Fejezetszám: 1 - Befejezett: igen - Korhatár: PG
Ismertető:
"AZ UNIVERZUM. A LEGHATALMASABB ÉS A LEGGYÖNYÖRŰBB HELY, AMIRŐL AZ EMBER VALAHA IS ÁLMODOTT. MEGANNYI BOLYGÓ, MEGANNYI CSILLAG ÉS ÉLET VAN ELREJTVE BENNE. MINDEN EMBERBEN OTT NYUGSZIK A KÉSZTETÉS, HOGY TÖBBET MEGTUDJON RÓLA, HOGY MEGISMERHESSE AZ UNIVERZUM REJTÉLYÉT ÉS HOGY TALÁLKOZHASSON OLYAN ÉLETFORMÁKKAL, AKIK ODAFENT ÉLNEK. MERT LÉTEZNEK, CSAK A FÖLD AZ, MELY ANNYIRA MESSZE VAN AZ EFFÉLE DOLGOKTÓL. AZ EMBEREKBEN MÉGIS OTT LAPUL EGY PARÁNYI SZIKRÁJA, Ó IGEN. MERT MINDANNYIUNKBAN VAN EGY PORSZEM AZ UNIVERZUMBÓL."
Ez a mese egy pályázatra készült, amin sajnos nem ért el helyezést. De a részvétel a fontos, nem igaz?
Az univerzum. A leghatalmasabb és a leggyönyörűbb hely, amiről az ember valaha is álmodott. Megannyi bolygó, megannyi csillag és élet van elrejtve benne. Minden emberben ott nyugszik a késztetés, hogy többet megtudjon róla, hogy megismerhesse az univerzum rejtélyét és hogy találkozhasson olyan életformákkal, akik odafent élnek. Mert léteznek, csak a Föld az, mely annyira messze van az efféle dolgoktól. Az emberekben mégis ott lapul egy parányi szikrája, ó igen. Mert mindannyiunkban van egy porszem az univerzumból.
A történetem főszereplője ezúttal Krisztián. Egy fiú, aki mindössze a tizenhét évével arra vágyik, hogy felkutassa az univerzum rejtett zugait. Nem telt el olyan nap, hogy ne pillantott volna bele a három évvel ezelőtti karácsonyra kapott teleszkópjába, és ne álmodozott volna az univerzum rejtelmeiről. Mintha valamiféle megnyugvást keresne a csillagok között. Hitt benne, hogy az univerzumban olyan sok dolog van, ami megfogható, mégis csak az emberek képzeletében létezik, mert – bár az univerzum hatalmas, gyönyörű és az idő kezdete óta létezik -, az ember még nem láthatta csodáit. Hitt abban, hogy az univerzum valamiféle erőt sugároz a benne élő élőlények felé és ez alól a Föld sem kivétel. Megannyi bolygó és csillag várja, hogy az emberi tudomány végre olyan szintre fejlődjön, ami képes megmutatni az emberiségnek azt, amit eddig még csak az álmaikban láthattak.
Minden csillag egy-egy élet – mondják. Persze ez is csak hit kérdése, ami megbújik minden emberben, nem számít, hogy mi felé irányul. A hit és a remény az, ami emberré teszi az embert és a szeretet.
Aznap este, Krisztián napja teljesen hétköznapi volt. Ez a napja is úgy telt, mint a többi. Reggel felkelt, megreggelizett, majd tanítási szünet révén talált magának elfoglaltságot, hogy elteljen a nap. A családi ebéd után átnézte a házi feladatát, majd ismét valami elfoglaltságot keresett. Nagy nehezen eltelt a napja, majd lefekvéshez készülődött. Mint minden lefekvés előtt, most is belepillantott a teleszkópjába, hogy az éjjeli eget fürkészhesse. Azonban a látvány most más volt, mint eddig. Észrevett egy parányi csillagot, ami eddig nem volt az égen.
- Egy új csillag lenne? - gondolta, miközben szemeit tágra nyitva, pislogás nélkül nézte az „új” csillagot. - Az lehetetlen. Egy csillag nem születik csak úgy, egyik percről a másikra – gondolta, majd eljött a teleszkóptól is megrázta a fejét. - Biztos csak fáradt vagyok – suttogta, majd leült az ágyára és felnézett a plafonra. A plafont megannyi foszforeszkáló csillag és bolygó alak díszítette, olyan látványt nyújtva, mintha szkafander nélkül az űrben, közvetlen közelről vizslatnánk az égitesteket. Ledőlt az ágyra és betakarózott. - Igen, csak fáradt vagyok. Ez minden – motyogta, majd szemhéjai lezárultak, mintha egyre csak elnehezedtek volna.
Amint lehunyta a szemeit, azonnal elaludt. Álomország széléről meglepetésére a bolygón kívülre került. Meglepett pislogással fogta fel, hogy mi történt. Bár nem volt rajta űrruha, mégis tudott lélegezni, ez volt az első, amit az agya felfogott abban a percben. - Ez csak egy álom – gondolta. - Egy csodálatos álom – nézett körbe boldogsággal telt szemekkel.
Körülötte mindenhol fénylő csillagok voltak, köztük egy-egy bolygó, mely ott árválkodott, mintha csodára vártak volna. Ekkor az egyik csillag villogni kezdett, majd egy óvatlan pillanatban mozogni kezdett és leesett az égről. Fénye kihunyt a távolban, ám amint a Föld léterébe ért, begyulladt, majd egy gyenge hanggal a Föld szilárd részébe érkezett. Persze nem volt a hangja olyan gyenge, de ezt az űrből figyelve egészen másképp tűnt.
- Hullócsillag – gondolta, majd észrevette azt a csillagot, amit a teleszkópban vélt látni az este. - Vajon, hogy került oda?
Az égen lévő csillagok villogni kezdtek, aztán Krisztián közelebb „úszott” az előbb említett csillaghoz. - Te hogy kerülél ide? Lehetetlen, hogy egy csillag csak úgy a semmiből megjelenjen – szólt a csillagnak, mire a csillag megfordult. Krisztián meglepődött.. - Hisz ennek a csillagnak arca van! - gondolta.
- Igen, tényleg van arcom – szólalt meg a csillag. Hangja bársonyos volt, mégis szomorúan hatott.
- De... Te nem beszélhetsz! A csillagok nem tudnak...
- ...beszélni? - vált síróssá a csillag hangja. Krisztián megremegett a fájdalommal teli hangra.
- Talán valami baj van? - kérdezte ellágyult hanggal. A csillag egy ideig habozott, majd megszólalt.
- Eltévedtem.
- Eltévedtél? - kérdezte a fiú.
- Igen – bólintott a csillag. - Azt hiszem, addig úszkáltam és játszottam, míg a végén túlságosan messze kerültem az Édesanyámtól.
- Az édesanyádtól? - kérdezte meglepetten Krisztián. - Neked is van Anyukád?
- Persze, hogy van – szólt a csillag. - és most biztosan nagyon aggódik értem. Valahogy vissza kell jutnom hozzá. - Krisztián bólintott.
- Igen, biztos, hogy aggódik érted. - Pár percig gondolkozott, majd megszólalt. - Segítek megkeresni.
- Tényleg? - pillantott rá csillogó szemekkel a csillag. Krisztián csak bólintott. - A nevem Hajnal – szólalt meg a csillag.
- Hajnal? Erről a névről az Est Hajnal csillag jut az eszembe – szólt a fiú. - Az én nevem Krisztián.
- Igen, Est Hajnal – suttogta Hajnal. - Azt hiszem, arra kell mennünk. Onnan jöttem – mutatott Hajnal egy apró fénylő pont felé az égen.
- Rendben, akkor arra megyünk – szólt Krisztián, majd úszni kezdett. Nem haladt túl gyorsan, ezért Hajnal amint elindult, nyomban lehagyta.
- Kapaszkodj meg a „lábamban” - szólt Hajnal. - Én gyorsabban tudok haladni. - Krisztián a csillag „lábára” pillantott, majd bólintott.
- Rendben – ragadta meg Hajnal „lábát”, majd elindultak a fénylő pont felé. - Mond csak – kezdte Krisztián. Nem tudta, hogyan kérdezze meg, de kíváncsi volt arra, hogy mi köze van Hajnalnak az Est hajnal csillaghoz. - Van valami kapcsolat közted és az Est Hajnal között? - kérdezte meg óvatosan. Hajnal sóhajtott egyet.
- Igen – szólalt meg halkan. - Tudod, én vagyok az egyetlen leszármazottja édesanyámnak. Ha felnövök és meglesz az elegendő tudásom, én magam válok majd Est Hajnal csillaggá – magyarázta Hajnal.
- Tényleg? De hát ez nagy megtiszteltetés! - mosolygott Krisztián.
- Igen, csak nem vagyok biztos benne, hogy képes leszek-e rá – motyogta Hajnal. - Amióta csak megszülettem, az a sorsom, hogy egy nap én legyek az Est Hajnal csillag és leváltsam a jelenlegi tisztségét – sóhajtott Hajnal. - Én sokkal inkább szeretek játszani és énekelni, mintsem, hogy Est hajnal csillagként éjt nappallá téve világítsak az univerzum lakóinak. Egyébként is... Mitől olyan nagy szám az Est Hajnal csillag? Ugyanolyan csillag mint a többi – morogta Hajnal.
- Ez nem igaz – tiltakozott Krisztián. - Az Esthajnal csillag nem csillag - szólt Krisztián.
- Nem csillag? - lepődött meg Hajnal.
- Nem. Valójában maga a Vénusz az, amit Esthajnal csillagnak nevezünk. Volt idő, mikor az én fajtám, az emberek - azon belül is a régi görögök -, két külön égitestnek hitték őket. Napnyugati és Fényhozó néven ismerték őket – magyarázta Krisztián. - A Földön, ahol én élek, esténként olyan fénnyel ragyog, ahogyan egyik égitest sem. Kalauzcsillagnak is nevezik, mert nagy segítségnek bizonyult a tájékozódásban az emberek utazásai során - fejezte be Krisztián.
- Tehát az Esthajnal csillag nem is létezik? - hüledezett Hajnal.
- Létezik, csak nem csillagként – válaszolt Krisztián. - De attól még lehetsz Hajnal csillag.
- De ha Esthajnal csillag nem is létezik, akkor a mi Esthajnal csillagunk valójában micsoda? - érdeklődött Hajnal. - Ha nem Esthajnal csillag leszek, akkor mi leszek?
- Tudnom kellene a ti „Esthajnal csillagotok” elhelyezkedését. Akkor talán többet mondhatnék – mondta Krisztián.
- Ott van – mutatott hajnal egy fénylő pontra az égen.
- De hisz, ez az Altair! - ocsúdott fel Krisztián.
- Altair? - nézett értetlenül Hajnal.
- Az Altair egy csillag a Sas csillagképben. Tőle nem messze – mutatott egy másik csillagra a fiú -, az ott a Vega. A Vega az egyik legfényesebb csillag az égbolt ezen részén. Állítólag, mármint – kezdte Krisztián. -, a földi tudósok és csillagászok szerint, a Vegának van egy bolygója, ami hasonló a Jupiterhez. Vagyis a bolygója egy juptiter-szerű bolygó.
- Váó! - Hajnalt lenyűgözte Krisztián tudása az égboltról. Ekkor a Vega fénye halványulni kezdett.
- Mi a...!
- Oda kell mennünk! - szólt Krisztián. - Siessünk!
- Igen! - szólt Hajnal, majd Krisztián ismét belekapaszkodott Hajnal „lábába” és szélsebesen száguldottak a Vega felé.
Mikor odaértek, Hajnal megszólalt.
- Apa...?
- Hajnal... Azt hiszem az én erőm már nem tud többet tenni az univerzumért. A fényem hamarosan kialszik és te – pillantott a lányára a Vega. - Bár még sokat kell tanulnod, de azt hiszem, hogy neked kell átvenned a helyem. Az Esthajnal csillag még bírja erővel, de én már...
- Apám! - szólt Hajnal.
- Te vagy a egyetlen, akinek fénye elég erős ahhoz, hogy a Vega csillag utódja lehessen – szólt a Vega.
- Apám – suttogta Hajnal. - Tudod, ma sok mindent tanultam ettől az ember fiútól – mutatott Krisztiánra. - Én nem is tudtam, hogy az esthajnal csillag nem is csillag, hanem valójában a Vénusz bolygó. Ahogy azt sem, hogy te vagy a Vega és az a csillag., amit én hittem esthajnal csillagnak, az valójában az Altair csillag.
- Még túl fiatal voltál ahhoz, hogy mindent megtudj, de most, úgy tűnik, hogy minden rendben lesz.
- Apám...
- Mond, Hajnal – kezdte a Vega. - Elvállalnád azt a feladatot, hogy Vega csillagként fényesíted az univerzum ezen részét? - kérdezte a Vega. - Ezt nem mint Apád, hanem mint csillag a csillagtól kérdezem. - Hajnal Krisztiánra pillantott, aki egy lágy, kellemes mosollyal bólintott. Hajnal visszamosolygott rá.
- Igen, apám – válaszolt Hajnal. - Készen állok rá.
Ekkor hatalmas fényesség töltötte be az eget. Vega végre elhagyhatta a helyét és Hajnal állt a helyére. Vega fénye hirtelen kialudt, Hajnal fénye pedig beragyogta az eget. Egy pillanat töredéke volt, mégis, Krisztián úgy érezte, hogy valami hihetetlenül nagy dolognak volt a tanúja. Aztán hirtelen sötét lett. Krisztián nem látott mást, csak sötétet, de még emlékezett arra az arcra, amit utoljára látott. Hajnal mosolygó arcára és egy hangra, mely csak ennyit mondott: „Köszönöm”.
A 17 éves fiú hirtelen kinyitotta a szemét. Nem látott mást, csak csillagokat és bolygókat. Aztán rájött, a szobájában van és az ágyában fekszik. Nagyot sóhajtott.
Kikelt az ágyából, majd belenézett a teleszkópjába. Hajnalt kereste. Szomorúan vette tudomásul, hogy ebből a szemszögből sem az Altair, sem a Vega csillagot nem lehet látni. Aztán elmosolyodott.
- Mit számít? Tudom, hogy ott van és ennyi elég. Hiszek benne, hogy az univerzumban még rengeteg csoda van, ami csak arra a pillanatra vár, hogy valaki felfedezze őket – suttogott lehunyt szemmel. Aztán gondolt egyet és visszafeküdt az ágyába. Nyakig betakarózott, majd magához ölelte a párnáját.
„Ezt az utazást sohasem felejtem el, ahogy Altairt, Vegát és Hajnalt sem. Senki sem tudja, hogy meddig terjed el az univerzum és hogy mennyi bolygó és csillag van ott, amit még nem ismerünk. De egy nap – Egy nap majd mindet felfedezem, mert hiszem, hogy az univerzum csodás dolgokat tartogat nekünk. Nem csak a csillagok és a bolygók, hanem ezernyi más dolog is felfedezésre vár.
Az univerzum hatalmas és gyönyörű. Minden amit innen lentről látsz belőle, az csak egy töredéke annak, ami valójában ott van. Rejtélyes, izgalmas és hatalmas. Talán egyszer... Egyszer majd láthatom, hogy milyen is az univerzum teljes valójában.”
Ezekkel a gondolatokkal és érzelmekkel tér nyugovóra Krisztián, a 17 éves fiú, aki egy olyan helyen járt, ahol nem léteznek határok. A csillagok alatt, a csillagok között és a csillagokban... Az érzés mindenhol más és más. De egy dolog ugyanaz marad – A szeretet az univerzum iránt.
Nem tudta eldönteni, hogy amit látott és átélt az álom volt-e vagy valóság, de egy dologban biztos volt: Soha nem felejti el.
Így történt, hogy akkor éjjel, Krisztián úgy tért nyugovóra, hogy olthatatlan vágyat érzett az univerzum megismerése iránt. Talán, egyszer, majd mi is megismerhetjük az univerzum csodáit. De ez már egy másik történet.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése