Rowen-Snape Krónikák #11 - Ébredés után

Tizenegyedik fejezet -Ébredés után

Álmodtam. Azt álmodtam, hogy Perselus felébredt, nincs semmi baja. És hogy éppen engem hurrog le, amiért magamon próbáltam ki az ellenszert.
- Hagyd aludni még. Több napon keresztül nem aludt, biztosan fáradt – hallottam Albus hangját.
- Már akkor fáradt volt, mikor tőlem elment – hallottam egy másik hangot.
- Perselus – suttogtam.
- Hagylak titeket, úgy is van mit megbeszélnetek – mondta Albus, majd elhagyta a szobát.
- Bolond kölyök – hallottam Perselus hangját. – Így tönkretenni magad egy vénemberért.
- Nem is vagy vénember – suttogtam, majd észrevettem, hogy valami puhán fekszem. Mosolygást hallottam. Aztán hirtelen feleszméltem és felültem.
- Nem kellett volna még felkelned – szólt Perselus.
Mint kiderült, az a puha dolog Perselus mellkasa volt. Még el is pirultam volna, de a legfontosabb dolog az volt, hogy Perselus felébredt és kutya baja.
Egy ideig még néztem Perselus arcát, aztán éreztem, hogy könnybe lábadnak a szemeim. Perselus megijedhetett kicsit, de nem érdekelt. A férfi nyakába borultam és úgy öleltem, mintha ezer éve nem láttam volna.
- Perselus! – dünnyögtem a nyakába, mire átkarolt.
- Senna, mi a baj? Hé – simogatta a hátam, én meg nem bírtam abbahagyni a sírást.
- Annyira örülök, hogy élsz! Merlinre! A frászt hoztad rám! – borultam ki.
- Semmi baj, itt vagyok – mondta gyengéden.
- Megfordult a fejemben, hogy nem tudlak megmenteni és itt fogsz meghalni – szipogtam. – Ne haragudj!
- Miért kellene? – kérdezte.
- Nem akartalak megbántani aznap este. Csak kiborultam – engedtem el, majd kibontakoztam az öleléséből.
- Én meg azt hittem, hogy te utáltál meg. – Nevetnem kellett. – Most mi az?
- Soha. Soha sem tudnálak téged utálni. Ezt vésd az eszedbe. – Tekintetemet az övéibe fúrtam. Elmosolyodott.
- Hallom, hogy versenyeztetek, hogy ki találja meg hamarabb az ellenszert.
- Ez nem igaz. Jut eszembe! Ugye nem ittad meg Lumpsluck bájitalát? – lettem ideges.
- Nem, nem hiszem.
- Hála az égnek – fújtam ki magam. – Ki tudja miket kevert bele.
- Mi történt? – kérdezte Perselus.
- Nem számít – mosolyogtam. – A lényeg, hogy jól vagy. Kipihentnek érzem magam. Mennyit aludtam?
- Úgy 25 órát biztos, Albus elmondása szerint. Jól kiütötted magad – mondta.
- De megérte – pillantottam arra az arcra, ami számomra a legfontosabb a világon. – És még puha ágyikót is kaptam érte – nevettem.
- Arra ébredtem, hogy a mellkasomon szuszogsz – mosolygott Perselus. Elvörösödtem.
- Csak kipihentem magam.
- Ha ennek vége, beszélnünk kell – mondta Perselus komolyan.
- Igen, tudom – bólintottam. - Csak hadd élvezzem még ki ezt. Csak egy kicsit – dőltem vissza a mellkasára.
Nem szólt semmit, csak hagyta, hogy ott feküdjek a mellkasán. Ahogy hallottam a szíve dobogását, úgy éreztem, hogy egy ütemre ver az enyémmel. Nem tehetek az érzéseimről. Csak érzem őket, és kész.
Nem tehetek arról, hogy szeretem. Csak szeretem őt, és kész.
Lehunytam a szemem és éreztem, ahogy forró ajkait a homlokomhoz nyomja.
Kérlek… Csak ma hadd maradjunk így még egy kicsit.