Rowen-Snape Krónikák #1 - Élet a Fonó soron

Első fejezet - Élet a Fonó soron

1971. március 22. Fonó sor

A tizenegy Perselus Piton és a szintén annyi idős Lilly Evans épp kint játszottak a közeli dombon. Perselus azon volt, hogy bebizonyítsa mugli születésű Lillynek, hogy nem őrült, amiért olyan dolgokra képes, amikre más nem.
- Ezt mágiának nevezik – mondta Perselus. - Nem vagy őrült – bizonygatta.
- De Pers, Tuni miért nem tud ilyeneket, csak én? – kérdezte Lilly, miközben a tenyerében kinyílásra kényszerített egy virágot.
- Azért, mert benne nincs mágia – felelt a fekete hajú fiú egyszerűen. Lilly bizonytalan szemekkel pillantott a fiúra.
- Tudod, mivel boszorkány vagy, még a nyáron meg fogod kapni a leveledet a Roxfortból, amiben értesítenek, hogy felvételt nyertél.
- Roxfort? – kérdezte Lilly.
- Igen, az egy iskola a magunkfajtáknak. Egy iskola, ahol mindent megtanulsz majd.
- És hol van ez az iskola?
- Londonban.
- Te is jössz?
- Hát persze – bólintott Perselus. – Nekem az anyám boszorkány és ő is ott tanult.
- Értem. És-
- Perselus! Gyere befelé! – hallatszott egy női kiálltás a domb aljától.
- Mennem kell – szólt Perselus. – Édesanyám hív.
- Ugye holnap is jössz? – kérdezte Lilly bizakodva.
- Mindenképpen – vigyorodott el a fiú, majd intett egyet és lerohant az anyjához.
- Perselus drágám, ideje vacsorázni – tessékelte haza a fiát Eileen. Perselus csak bólintott, majd még egyszer hátra pillantva elindult a házuk felé.
Beérve a lakásba Perselus levette a cipőjét, majd az asztalhoz rohant. Már meg volt terítve két személyre.
- Apa ma sem jön haza? – kérdezte Perselus reményteli hangon.
- Nem fiam, nem – tette középre az üstöt a nő.
- Nem is baj – foglalt helyet Perselus.
- Pers, ő csak…
- Nem, anya. Itt kellene hagynunk. Bánt téged – tekintett a nőre a fiú komoly arccal.
- Nem tehetjük – szedett Perselusnak az ételből.
- Miért nem? Elmehetnénk ketten és nem tudna bántani többé! Téged sem és engem sem! – kelt ki magából a fiú.
- Pers, nézz rám – fogta Eileen a két tenyere közé fia arcát. – Te szeptemberben elkezded az iskolát. Egyedül nem fogom tudni finanszírozni az iskolai költségeket, ezért szükségem van apád segítségére.
- De hát iszik! Azzal nem segít, ha elissza az összes galleonunkat!
- Kicsim, amint kicsit rendbejönnek a dolgok ígérem, hogy elmegyünk. Bírd ki addig egy kicsit – adott Eileen egy szeretetteljes puszit a fia arcára. Perselus visszafogva könnyeit bólintott. majd megszólalt.
- Ígérem, hogy jól fogok tanulni. Ösztöndíjas leszek, hogy ne legyen rám gondod, Anya. Ígérem – ölelte meg édesanyját Perselus, majd kinyílt a bejárati ajtó.
 
1971. augusztus 29. Abszol út

Perselus és Eileen éppen betértek az Abszol úti Czikornyai és Patzába, hogy megvegyék a listán szereplő tankönyveket. Perselus egész nyáron segédkezett az egyik boltban, hogy besegítsen az Édesanyjának az otthoni kasszába. Így, hogy még Eileen is dolgozott, sikerült mindent megvenni a fiúnak az iskolába.
Legutoljára hagyták Ollivander üzletét. Betértek az üzletbe, ahol Ollivander rögtön meg is ismerte Eileent és felhozta a régi időket.
- Úgy emlékszem arra, mikor először jöttél be az üzletembe megvenni az első pálcádat Eileen, mintha tegnap lett volna! – mosolygott Ollivander. – És lám, most már Perselus is kezdi az iskolát. Tudom is, hogy melyik pálca kell neked – szólt a férfi, majd eltűnt a polcok között. Eileen kedves mosollyal nyugtatta Perselust, miszerint minden rendben lesz. Hamarosan elő is került a férfi, kezében egy dobozzal. Kiszedte belőle a pálcát, majd Perselusnak nyújtotta.  Eileen bólintott, mire a fiú a kezébe vette a pálcát. Különös érzés volt. Olyan, mintha egy rég látott személyes tárgyad végre hazatér.
- Ébenfa, sárkányszívizom húr, 13 hüvelyk. Nagyszerű pálca. Legalább olyan nagyszerű, mint amilyen te leszel, mire felnősz – borzolta meg Ollivander Perselus haját, mire a fiú egy hatalmas mosollyal válaszolt. – A pálca választja a varázslót, ezt soha ne feledd, kedves Perselus. Soha ne feledd.
 
1971. szeptember 01. King Cross pályaudvar, London

Eileen karon ragadta fiát és úgy haladtak a kilenc és háromnegyedik vágány felé. Tobias Piton, Perselus apja pedig tolta a kocsit a csomagokkal.  A vágányhoz közeledve Perselus megpillantotta Lillyt és a szüleit. Még Petuniát is, aki bizonytalanul az anyja mögött sétált. Tanácstalan arcukat látva Perselus elengedte az édesanyját és odament hozzájuk.
- Üdv – bólintott Perselus, majd elmagyarázta nekik, hogyan tudnak átmenni a vágányhoz. Szépen megköszönték a segítséget, majd előre is mentek. Perselus visszatérve a szüleihez megfogta a kocsiját.
- Én nem megyek veletek, menjetek csak – borzolta meg Tobias a fia haját. Eileen bólintott, majd fiával együtt áthaladtak a vágányhoz.
A Roxfort Expressznél klasszabb vonatot Perselus még soha sem látott. Azt sugallta neki, hogy egy olyan helyre viszi, ahol végre lesz nyugalma és azt tanulhat, amit szeret.
- Pers? Vigyázz magadra, fiam – ölelte meg Eileen a fiút, kissé könnyezve. – Legyél okos, jó fiú, fogadj szót a tanároknak és tanulj rendesen. Karácsonykor úgy is hazajössz majd, de azért majd írok neked levelet. Vigyázz a baglyodra, adj neki rendesen enni – nyomott egy csókot a fia arcára. – Találd meg a hozzád legközelebb álló tantárgyat, amiben jó is vagy és vesd bele magad – mosolygott a nő.
- Anya, te is vigyázz magadra. Ígérem, nem lesz rám panasz – ölelte meg az anyját Perselus.
- Menj fiam, hisz erre vártál óvodás korod óta – borzolta meg a nő Perselus haját.
- Rendben – indult el Perselus a vonat felé.
- Szeretlek, Pers!
- És is szeretlek, Anya! – szólt Perselus, majd felszállt a vonatra. A lehúzott ablakon át még nézte, ahogy a számára legkedvesebb személy integet neki. A vonatfütty után a szerelvény elindult és ahogy kihaladt a pályaudvarról még látta, ahogy az édesanyja könnyeit törölgetve otthagyja a peront.
Perselus elmosolyodott, nem is sejtve, hogy akkor látja őt utoljára.