Rowen-Snape Krónikák #10 - A borosüveg

Tizedik fejezet - A borosüveg

Perselus POV

A francba már ezzel a nőszeméllyel! Dühös lettem. Mi ütött belé?
Sietve visszacammogtam a laboromba és ledobtam a pokrócot. Szétnéztem, nem jött vissza. Valószínűleg tényleg visszament a hálókörletébe. Mi rosszat tettem?
Lassan a bájital felé hajoltam. Hát ez már kuka. Nekiálltam eltakarítani, amit itt hagyott.
Nem akartam megbántani. Nem is tudom mi ütött belém, egyszerűen csak… furcsa volt a helyzet. Francba.
Elmentem lezuhanyozni, aztán előkotortam egy tiszta pizsamát. Kifelé jövet megláttam a „nekem szánt vacsorát”. Kibontottam. Némi hús, köret, saláta és… cékla? Sóhajtottam. Ezt mindet szeretem. Nem emlékszem, hogy valaha tett volna bármi olyat, amit nem szeretek. Talán túl szigorú vagyok vele és lehetnék kedvesebb. Csak egy kicsit.
Azt sem tudom, hogy kell kedvesnek lenni. Hogy értette, hogy még a tanára vagyok? Örülne, ha már nem lennék az? Megutált volna?
Régen azt mondta, hogy miattam jött a Roxfortba. Vajon megbánta?
Az íróasztalomhoz mentem. Még ki kell javítanom a dolgozatokat is holnap. Jobban megnéztem. De hisz ezek ki vannak javítva! Megnéztem őket. Lapoztam egyiket a másik után. az a bolond lány… Kijavította őket.
Leültem a fotelba. Jó, nem tudhattam. Persze, hogy fáradt volt! Tanult, a bájitalát főzte, és nekem is segített. Aztán még a dolgozatok is.
Hol az az üveg bor!?
Megkerestem az említett üveg bort, aztán megnéztem. Félédes vörös. Hétvége van, csak nem lesz baj, ha iszok belőle. Most úgy is kell, hogy kikapcsoljon az agyam.
Felbontottam, majd kikészítettem két poharat. Szerettem volna, ha megkóstolja velem. Lehet, hogy én, aki mindig az egyedüllétet szerette… Ennyire megszoktam, hogy itt van velem? Fenébe is…
- Francba – suttogtam a poharakra nézve, majd kitöltöttem mind a kettőbe. Egész jó illata van.
Nagyot sóhajtottam, majd kezembe vettem a poharat.
Még csak tizenhat éves. Tényleg folyton elfelejtem, hogy gyerek még. Nem, nem gyerek. Kiskorú. A francba is ezekkel az érzésekkel!
Meglötyföltem a poharat, majd lehúztam az egészet. Nem telt el már pillanat, émelyegni kezdtem. Összeszorult a mellkasom, majd nehezen kaptam levegőt.
- Méreg…? – esett ki a kezembe a pohár, és szilánkosra is tört. Lerogytam a földre.
Most tényleg így fogok meghalni? Esélyem sincs eljutni a szekrényig, hogy valamit ráigyak.  Még tudatomnál voltam egy darabig, de aztán elvesztettem az eszméletemet.
 
Senna POV

Ahogy felértem a szobámba ledobtam magam. Nem hiszem el, hogy azt mondtam Perselusnak, hogy Még a tanárom. Egyre nehezebben megy, hogy kezeljem ezeket az érzéseket.
Tudom, hogy ha esetleg elmondanám neki, esetleg, akkor is azt mondaná, hogy ez tanár-diák kapcsolat. Ami tilos. De csak akkor, ha ő is hasonlóan érezne. Viszont ő nem úgy tekint rám. Tudom. Érzem…
Ha úgy lenne, értené ezeket a kirohanásokat, mint a mai is.
Csakis érte tettem mindent, persze, hogy fáradt voltam. Pedig nem kérte. Nem kellett volna úgy lerohannom. Mi van, ha azt hiszi, hogy utálom, vagy ilyesmi?
Elmentem zuhanyozni, aztán az órára pillantottam. Vajon észre vette már a dolgozatokat? Vagy megnézte a vacsorát?
Meg sem köszöntem, hogy kijött és hozott pokrócot. Tényleg végigjárta a kastélyt értem?
Meg kellene nézni, hogy mit csinál. Még nincs késő, és holnap úgyis hétvége még.
Felöltöztem és úgy döntöttem, hogy megnézem. Lassan lesétáltam a pincébe. Elmondtam a három jelszót, majd beléptem. Szétnéztem a labornál, de nem láttam senkit, ezért beljebb léptem a szobába és akkor megpillantottam őt. Ott feküdt a földön eszméletlenül.
Gyorsan odarohantam hozzá, majd megláttam az összetört poharat, a borosüveget.
Megnéztem a pulzusát, ami nagyon gyengének bizonyult. Alig lélegzett, így előkaptam a pálcám.
- Invito Bezoár!
A követ beleraktam a szájába, de nem bizonyult elégnek. Óvatosan felraktam Perselust az ágyra. Óvatosan megnéztem az üveget. Nem éreztem rajta semmilyen illatot a boron kívül. Csodás.
Az az idióta! Gondolta, hogy leissza magát, vagy mi a szösz?
Mivel jobb ötletem nem volt, azonnal Albusért üzentem a hopp-hálózaton. Még nem pihent le, szerencsére, hamar itt tudott lenni.
- Mi történt, gyermekem? – kérdezte, ahogy megérkezett.
- Pe… Piton professzort megmérgezték. Azzal az üveg borral – mutattam neki. Adtam neki bezoárt, de nem úgy tűnik, mintha hatna. Valami komolyabb méreg lehet, de nem érezni semmit a boron.
- Így találtál rá? Magasságos Merlin! Azonnal a gyengélkedőre kell vinnünk! – szólt Albus. – És mi van az ellenszerrel?
- Időbe telik, mire elkészül. Valószínűleg többe, mint amennyi időnk van.
- Szólok egy bájitalmesternek – indult ki Albus.
- Dumbledore professzor!
- Mondd, lányom – fordult vissza.
- Az lehetőség lenne, ha adnánk neki Élő Halál Esszenciát – mondtam. – Azzal időt nyernénk. Egy jó nagy dózissal befagyazhatnánk az állapotát olyan 50 órára.
- Már annyi ideje sincs? – ijedt meg a professzor.
- Kérem hozzon segítséget, én nekiállok az ellenszérumnak. Előszök kitalálom, hogy mi lehet az alapja – mondtam. – Siessen!
Ahogy kimondtam, az Igazgató már ott sem volt. Odamentem Perselushoz.
- Fel ne mert nekem adni, megértetted? – suttogtam a nyakába, majd gyorsan nekiálltam az ellenszérumnak.
Később elvitték Perselust a gyengélkedőre. Ötszörös dózisú Élő Halál Esszenciával – ahogy tanácsoltam – 50 órára befagyasztották az állapotát. Most teljesen eszméletlen.
Meghagytak nekem a borból fél litert, a többit elvitte Horatius Lumpsluck professzor, hogy megpróbáljon ellenmérget készíteni.
Egész éjszaka dolgoztam, de csak odáig jutottam, hogy Nefelejcs-virág a méreg alapja. Ezzel már kezdhetek valamit.
Próbálgattam újra meg újra, de semmi sem sikerült.
- A francba! – vágtam földhöz az egyik bájitalt. - Gondolkozz… Az ellenméreg, amit készíteni akartam kimondottan kompatibilis növényi alapú mérgekre is.  Tehát, ha csalán és szurokfű és aszfodélosz gyökérre akartam specializálni a bájitalt, az azt jelenti, hogy ha a nefelejcs-virágban lévő toxint semlegesíteni bírja a borókagyökér, akkor… Invito Bájital Mesterfokon! – kiáltottam. Miután odarepült a könyv, kinyitottam. Lapoztam és lapoztam - Megvan! A borókagyökérben lévő mérgező toxint hatástalanítja a csalánfű! Vagyis, ha csalán és borókagyökér alapúra csinálom a bájitalt, amibe az aszfodélosz gyökér csökkenti a mérgezési rátát, akkor az azt jelenti, hogy… Megvan az ellenszer! – rohantam a hozzávalókhoz. Mivel minden megvolt hozzá, el is kezdtem főzni.
Ez eltart majd egy darabig, még jó, hogy Élő Halál Esszenciát használtunk. A rossz hír az, hogy itt kell lenni mellette, így egy szemhunyásnyit sem alhatok. Éppen ezért előkotortam minden Energia-főzet tartalékomat. És vártam.
A gyengélkedőben Lumpsuck professzor vizsgálta Perselust. A tünetekből próbált következtetni a méreg mivoltjára.
- Van már valami? – ment oda Dumbledore.
- Még semmi, Albus. Nem tudom, miféle méreg csinálhatta ezt vele – mondta Horatius.
- Vajon Senna talált már valamit?
- Albus, ha én nem találtam, az a lány sem talált semmit – bólogatott szomorúan Horatius.
Még épp hallottam a mondat végét, mikor beléptem a szobába.
- Van valami változás, Professzor? – kérdeztem.
- Lányom, szörnyen sápadtnak tűnsz – pillantott rám Albus a félhold szemüvege mögül.
- Nem aludtam két napja, Professzor, azért tűnök sápadtnak. Energia-főzeten élek. De találtam valamit – mosolyogtam, amennyire bírtam.
- Igen? Mégpedig? – kérdezte Horatius.
- Az ellenszert.
- Valóban? – ujjongott Albus. – Látod Horatius, megbízható ez a lány.
- Tényleg? – kérdezte Lumpsluck.
- De még idő mire elkészül. Még vagy 20 óra. Épp pontosan időre lesz kész. Mire elmúlik a bájital hatása. Nagyon kicentiztem – mondtam.
- A lényeg, hogy sikerüljön – mondta Albus.
- Milyen bájital? – kérdezte Horatius.
- Ó, tényleg. Élő Halál Esszenciát adtunk Perselusnak, hogy lelassítsuk a folyamatot. Hogy időt nyerjünk – mondta Albus.
- Mi? De akkor persze, hogy nem találtam semmit a tüneteknél! A bájital eltüntette őket! – lett mérges Horatius.
- Tünetek alapján akarta a mérget kideríteni? - kérdeztem. – Nagy tudásra vall. Viszont nem tehettem mást, mert belehalt volna. Viszont sietnem kell vissza, csak megnéztem Per… Piton professzort.
- Akkor mi megyünk is – indult el Albus. – Igaz, Horatius? – a bájitalmester vonakodva bár, de elindult.
Odasétáltam az ágyhoz. Néztem Perselus nyugodt arcvonásait. Mintha csak aludna.
- Ígérem, minden rendben lesz – simítottam végig az arcán, majd óvatosan megpusziltam. – Nem mintha hagynálak meghalni, nem igaz? – mosolyogtam, majd elhagytam a szobát. Nem is vettem észre, hogy valaki végig tanúja volt a történteknek. Az illető csak mosolygott félhold alakú szemüvege mögül.

Ismét egész éjszaka dolgoztam a bájitalon, mire kész lett.
- Nem kockáztathatok, nem igaz? – pillantottam a kész bájitalra és a borra. – Perselus, most kiderül, hogy mennyire lennék jó bájitalmester – fogtam egy adag bájitalt és lehúztam. Borzalmas íze volt, viszont nem éreztem szinte semmi hatást. Majd megfogtam a boros poharat, amit még Perselus tölthetett ki. Ám akkor benyitottak.
- Senna, mit csinálsz? – kérdezte Albus megijedve, amint látta, hogy a borospoharat emelem.
- Nem gondolja, Professzor úr, hogy teszteletlenül adom oda Perselusnak a bájitalt? – kérdeztem. – Természetesen kipróbálom előtte – kortyoltam bele a borba.
- Bolond lány! – rohant oda, hogy leültessen.
- Semmi baj sincs – motyogtam. Kissé szédültem.
- Dehogy nincs! Megmérgezted magad!
- Megittam előtte a bájitalt – mondtam. – Ha használ, akkor nem veszítem el az eszméletemet. Ennyi az egész – mondtam, majd köhögtem egy kicsit.
- Te lány! – Albus nagyon megijedhetett, hiszen láttam rajta. Még ültem egy kicsit, aztán jó mély levegőt vettem. Fáj egy kicsit a hasam, de csak a toxinoktól. Elmosolyodtam.
- Működik – nevettem, majd felálltam a kanapéról. Magamhoz vettem 2 üveggel, majd megszólaltam. – Kérem, ezt ne mondja el Perselusnak, rendben?
- A világért sem hoznám rá a szívinfarktust – mondta Albus bólintva egyet.
Amint felértünk a gyengélkedőre, összefutottunk Lumpsluckkal, kezében egy bájitallal.
- Á, Horatius. Már megvan az ellenszer – pillantott Albus a bájitalos üvegre.
- Ez biztosan használ majd – nyomta Albus kezébe a bájitalt.
- Az enyém is használ – mondtam.
- Így van. Miss Rowenét biztosra vesszük – bólintott Albus. – Magatokra hagyjunk? – kérdezte.
- Azt megköszönném – mosolyogtam az Igazgatóra, mire ő bólintott, majd kitessékelte magukat.
Egy ideig néztem a zárt ajtót, aztán Perselusra néztem. Ahogy észrevettem lassan kezdett múlni a bájital hatása. Pont időben.
Hát, nem pont így képzeltem az első csókunkat, de csak így tudom megmenteni az életedet. Kihúztam a dugót a bájitalos üvegekből, majd a számba vettem az összeset.
Perselushoz hajoltam, majd ajkaimat az övéire nyomtam. Óvatosan megnyomtam az ádámcsutkáját, amivel elértem, hogy kijjebb nyissa a száját. Miután átraktam a folyadékot a szájába, ismét ingerelni kezdtem a nyelőcsövét, hogy lenyelje. Ezt megismételtem a másik adag bájitallal is. És vártam. Vártam, de semmi sem történt. Én mindent megtettem, már csak arra kellett várni, hogy a bájital is megtegye a hatását.
Addig néztem őt, amíg egyszer csak elaludtam mellette.