Rowen-Snape Krónikák #6 - A sorsdöntő találkozás

Hatodik fejezet - A sorsdöntő találkozás

A huszonkét éves Perselus Piton a tanév eleji dolgokkal foglalatoskodott. Igyekezett mindent elrendezni az új diákok érkezéséig. De egészen nyugodt volt, amit furcsállt is. Az első iskolai év, amit tanárként kezd a Roxfortban. És valami azt súgta, hogy ez az év másabb lesz, mint bármi eddigi.
Tekintete az iskolai aktákra tévedt. arra lett figyelmes, hogy az egyik kiemelkedett a többi közül.
- Albus? Ez micsoda? – mutatott a dossziéra Perselus, mire Albus közelebb jött.
- Áh – mosolyodott el Albus. – Az a dosszié Senna Rowené. Harmadéves lesz nálunk.
- Nem elsős? – lepődött meg Perselus.
- Nem, az első két évét franciaországban járta a Beauxbatonsbe.
- Miért?
- Mert az apja nem akarta, hogy Voldemort idején ide járjon. Nem is hibáztatom érte – mondta Albus.
- Hm… Szóval most ide jön? És milyen házba? – érdeklődött Perselus.
- Mivel egy Rowen, nagy eséllyel a Hollóhátba kerül. De majd a süveg eldönti - mondta Albus. – Láttam mostanában csodákat.
Perselus tovább olvasta a lapokat, aztán megakadt a szeme valamin. – Bájitaltan?
- Ó igen, a lány rajong a bájitalokért. Nagy reménység. Kifejezetten örült, hogy egy olyan bájitalmester fogja tanítani, mint amilyen te is vagy – mosolygott Albus.
- Majd meglátjuk, mennyire nagy reménység – morogta Perselus, ám Albus látta rajta, hogy kissé felderült. – Mi ez a Rowen-Hollóhát összefüggés?
- A Rowenek Hollóháti Hedvig egyenes ági leszármazottjai, így a Hollóhátba kerültek mindig, ami az iskolai házakat illeti – magyarázta Albus. – A húga is most lesz elsős, Melanie Rowen.
- Értem. És mi van, ha nem oda kerül?
- Nos, azt még én sem tudom.
- Hogy-hogy? – lepődött meg Perselus.
- Mert még nem fordult elő.

1982. szeptember 01. King Cross pályaudvar

Senna és Melanie – Richarddal egyetemben ballagtak a kilenc és háromnegyedik vágány felé. A két lány már alig várta, hogy odaérjenek. Mindkét lány izgatott volt – Melanie az iskola újdonsága miatt, Senna pedig a Perselus Pitonnal való találkozás miatt.
- Apa, siessünk! - rohant előre Senna, ámulva nézve közbe a Roxfort expresszt.
- Várjatok már – nevetett Richard. Búcsúzás után minden diák elfoglalta helyét a vonaton.

Senna rögtön helyet foglalt, kezében egy vastag, bőrkötéses füzetet szorongatva. Melanie vele szemben ült le.
- Ne már, megint az a füzet van nálad? – nevetett Melanie.
- Ez te nem értheted – nézett Senna a füzet borítójára.
- Tudom, ebben a saját készítésű bájital receptjeid vannak – forgatta a szemét. – Alig várod, hogy megmutasd őket annak a Piton professzornak, nem igaz?
- Így van – mosolyodott el Senna. – A Roxfort lesz az én új otthonom.
- Ha már Franciaországból kiutáltak – mondta Melanie.
- Nem értették a tehetségem – fonta keresztbe karjait Senna.
- És miből gondolod, hogy ez a Piton professzor fogja érteni? – nevetett a fekete hajú lány.
- Mert ő bájitalmester – magyarázta Senna.
- Hacsak le nem harapja a fejed közben – hallottak egy hangot mellettük.
- Miért? – kérdezte Senna.
- Azért, mert ő a legmogorvább tanár egész Roxfortban – vigyorgott a fiú. – Egyébként Dylan McCall, harmadéves, griffendél.
- Majd kiderül – mondta Senna. – Senna Rowen, harmadéves.
- Hollóhát! – vágta rá Melanie.
- Vagy nem – suttogta Senna.
- Melanie Rowen, első éves, hollóhát!
- Honnan tudod, hogy Hollóhát, ha még be sem osztottak? – kérdezte Dylan.
- Mert mindig oda kerül a családunk – magyarázta Melanie.
- Vagy nem! – robbant ki Senna. – És ha nem? Nem biztos, hogy hollóhátas leszek.
- De igen, biztos! – vigyorgott Melanie nővére éretlenségén.
- Majd meglátjuk!
- Szóval Piton professzor miatt jöttél át a Roxfortba? - kérdezte Dylan.
- Ő volt a fő indok – válaszolta Senna.
- Szegénykém. Magas lóra ültél, csak nehogy leessél – vigyorgott a fiú. Senna válaszolni sem tudott, mert benyitott egy prefektus az ajtón.
- Aludjatok kicsit, aztán vegyétek át az iskolai talárt! Pár óra és megérkezünk!
- Nagyszerű – kuporodott le Senna az ülésre, hogy pihenni tudjon.
- Na? Nem beszélgetünk? – kérdezte Dylan.
- Nem – fordult be Senna, majd elaludt.
Arra ébredtek, hogy ismét jött a prefektus. Átvették a talárokat, magukhoz vették a kis cuccukat, ami a kabinban volt, majd várták az érkezést.

Perselus épp a vonat elé igyekezett, mert Albus őt bízta meg, hogy Sennát rendezze el. Hiába harmadéves, neki is át kell esnie mindenen, mint egy elsősnek. Azt is el kell neki mondania, hogy írnia kell egy szintfelmérőt. Biztos, ami biztos, hogy hol áll a tudása.
Hangtalanul suhant a poros úton, majd megállt a parton, ahová feltehetőleg a csónakok érkezni fognak. Nem volt ellenére ez a feladat, hiszen érdekelte az új Bájitaltan reménység. Elmosolyodott a címen. Valaha őt is ezzel a címmel illették, azóta pedig a szorgalmának és a bájital szeretetének hála lassacskán bájitalmester címet szerzett.
Mire gondolataiból feleszmélt, már látta a csónakokat közeledni. Az elsőben Hagridot vélte evezni. Miután befutottak a csónakok, odament Hagridhoz.
- Áh, Piton professzor. Senna Rowent keresi, igaz? Idehozom önnek mindjárt – mosolygott a félóriás, majd eltűnt a gyermekek között. Perselus még hallotta, hogy néhol nevelő célzatú megjegyzéseket tesz a gyerekeknek.

- Senna Rowen? Jöjjön ide hozzám! – hallott Senna egy hangot egy kicsit távolabbról. Elindult a hang irányába, de előtte Melaniet Dylanre, és pár elsősre bízta.
- Én vagyok – állt meg a hatalmas ember előtt, nagyot nyelve.
- Á, szóval itt vagy – mosolygott. – Hagrid vagyok. Most odaviszlek Piton professzorhoz, mert keres téged. Kövess kérlek – indult el Hagrid.
- Piton professzor? Máris? – nyelt egyet idegesen a lány, majd maga után húzva a kis bőröndjét, amit nem engedett elvinni, elindult.
- Hagrid, jó lenne, ha a jobb oldali kapunál mennétek, mert a bal oldalt van valami kúszó növény – magyarázta Perselus, miután odaértek. – McGalagony professzor az imént mondta, hogy beakadt oda pár diák.
- Rendben! Jaj, itt a lány – mutatott Sennára Hagrid és már ott sem volt.
Perselus és Senna egy ideig egymást nézték. Senna ideges volt, Perselus meg nem tudta, hogy kezdje a mondandóját.
- Senna Rowen vagyok – kezdte a lány.
- Igen, tudom – válaszolt Perselus, majd sóhajtott egyet. – Perselus Piton professzor vagyok. Én leszek a bájitaltan tanára, illetve a Mardekár házvezetője vagyok.
- Én… Tudom ki ön – mosolygott Senna. - Szóval Mardekár?
- Igen. Hamarosan beosszák majd egy iskolai házba. Kövessen – indult el Perselus, Senna pedig követte. – Mivel ön már harmadéves, ezért önre más szabályok vonatkoznak. A beosztási ceremónia után pihenhet, de holnap reggel írnia kell egy felmérő tesztet – magyarázta Perselus.
- Gondolom azért, hogy megtudják milyen szinten állok egyes tantárgyakból – elmélkedett Senna.
- Pontosan.
- Bájitaltanból is lesz? – kérdezte Senna.
- Igen. Reményeim szerint – mondta Perselus, majd rájött, hogy mit is mondott. – Úgy értem, természetesen. – Senna elnevette magát. – Még ki is nevet? Szép, mondhatom.
- Ne haragudjon, csak… Szóval… Egészen mást hallottam önről a vonaton.
- Valóban? Erre megyünk – mutatta közben az utat.
- Meghallották, mikor a húgommal beszélgettünk erről az átiratkozós témáról – kezdte Senna, Perselus pedig figyelmesen hallgatta. – Meghallották az ön nevét, és az egyik harmadéves azt mondta, hogy maga a legmogorvább tanár Roxfortban.
- Az én nevemet mondta? – kérdezte Perselus.
- Igen, mert tudtom szerint maga a legjobb bájitalmester az országban és szerettem volna önt megismerni és… - Senna nem tudta, hogy mit mondhatna.
- Vagyis azért jött át franciaországból, hogy engem megismerjen? – kérdezte Perselus.
- Úgy nyolcvan százalékban igen – bólintott a lány. Jobb elmondani az igazat, úgy gondolta.
- És a maradék húsz? – kérdezte Perselus. Persze tudta, hogy ez már személyes kérdés, de a fene egye meg, az egész beszélgetés személyesnek indult!
- A húgom is a része – kezdte Senna. – Nem lenne jó, ha egyedül lenne. – Perselus bólintott. – A másik az, hogy keresek valakit.
- Kit?
- Nem tudom.
- Így nehéz lesz megtalálni – mondta Perselus enyhe mosollyal.
- Az is lehet, hogy ön az, akit keresek – állt meg Senna. Perselus hátranézett, majd percekig egymás tekintetét vizslatták.
- Mennünk kellene – mondta Perselus.
- Nem tudok – válaszolt Senna.
- Miért?
- Mert beakadt a bőröndöm és nem mozdul – vigyorgott Senna. Perselus sóhajtott egyet, majd segített kiszedni.
- Miért hozott magával ekkora bőröndöt? Odaadhatta volna és felvitték volna a hálókörletébe – ingatta a fejét Perselus rosszallóan.
- Azért – pillantott Senna a bőröndre –, mert ebben olyan dolgok vannak, amiktől nem akarok megválni. Egy pillanatra sem. – Perselus bólintott, majd elérték a kastélyt. A férfi elővette a pálcáját, majd intett vele a kapu felé. Aztán arra lett figyelmes, hogy a lány feljajdul.
- Mi történt? – fordult hátra.
- A pálcám – vette elő Senna a pálcáját. – Felforrósodott. – Perselus megnézte a pálcát. – Azt hiszem reagál.
- De mire? – kérdezte Perselus, majd Senna összeérintette a pálcáját Perseluséval.
- Az ön pálcájára.

Folytatás E/2-ben Senna szemszögéből!